A koncertsorozat augusztus 8-án kezdődik a Magyarul Szeretjük Zenekar koncertjével. A magyar zenei korszakok lenyomatát hallhatja a közönség a füredi szabadtéri színpadon. Megelevenednek a legnagyobb legendák, a ’60-as évek táncdalfesztiváljának ikonjai, a ’80-as 90-es évek korszakának nagyágyúi és persze a mai slágerek is.
Másnap, augusztus 9-én, szombaton Dés László koncertezik. Emblematikus dalok, és két igazán jeles színész, mint vendégművész: Básti Juli és Nagy Ervin.
Augusztus 16-án, Korda György és elmaradhatatlan társa Balázs Klári lép fel.
Korda György több mint 60 éve áll színpadon, a közönség iránti feltétlen szeretetének és alázatának is köszönhető, hogy az 1958-ban először színpadra lépett előadóművész a mai napig óriási népszerűségnek örvend mind a fiatalok, mind az idősebbek körében. Ezúttal is elhangzanak a nagy slágerek.
Augusztus 18-án, CHARLIE estjével folytatódik a sorozat. Füstös, semmivel össze nem keverhető hang és slágerek. A 77 éves énekes, a Generállal, a Tátrai Banddel, majd szólóban is rendkívüli sikereket ért el. A füredi koncertjén több évtizedes életművének egyfajta összegzése lesz hallható Annyi minden történt címmel.
Augusztus 20-án, Peter Šrámek idézi meg Zámbó Jimmyt. A szlovák származású, kivételes énekhanggal megáldott előadó karrierjében egy új fejezet nyílt, amikor „A Király” című sorozatban saját hangján énekelte el Zámbó Jimmy dalait. Ez lesz a füredi koncerten is.
A ZeneFüred koncertjei a Balaton Szabadidő Központ fedett szabadtéri színpadán lesznek, esős idő esetén az épület sportcsarnokában rendezik meg az esteket.








füles
2025.11.28.
Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…
Bővebben
antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben