Bakacs Péter balatonfüredi vállalkozó 4,5 millió forintot ajánlott fel a Balatonfüred Városért Közalapítvány részére, azzal a céllal, hogy ebből nehéz körülmények között élő, gyermekes helyi családok kapjanak támogatást.
A szakintézetek segítségével kiválasztott családok két részletben, ez év szeptemberben és decemberben kapják meg a pénzügyi segítséget. Az alkalmanként kiutalt 173 ezer forintot iskolakezdésre, a lakhatási költségek fedezetére, ruházat, gyógyszer, tartós élelmiszer, közétkeztetési díj befizetéséhez illetve egyéb szükséges kiadásokra fordíthatják.
– A két említett szakintézet javaslatai alapján választottuk ki a támogatásban részesülő balatonfüredi családokat. Mindannyian nagyon nehéz helyzetben vannak, nagyon örülök, hogy a nagylelkű felajánlás révén az alapítvány is részt vehet a támogatásukban. A kulturális tevékenységeink mellett mindig fontos szempont volt a városban élők szociális helyzetének a javítása is – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Molnár Judit a Balatonfüred Városért Közalapítvány elnöke.
Az érintett családok az első részletet ez év szeptember 9-én már megkapták, a második részlet utalása december elején lesz esedékes.
A fotó illusztráció.







füles
2025.11.28.
Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…
Bővebben
antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben