Oldal kiválasztása

Kapu Tibor ültet emlékfát a Tagore sétányon

Szerző: | 2025-11-03.

November 12-én, a Balatonfüreden rendezendő második Hazai Űrkongresszus alkalmából Kapu Tibor és Cserényi Gyula, a HUNOR Magyar Űrhajós Program kutató űrhajósai emlékfát ültetnek a Tagore sétányon.

Az országban elsőként Balatonfüreden ültet emlékfát Kapu Tibor, ezzel a város az első vidéki település, ahová már négy űrhajós is ellátogatott – hangzott el a testületi ülésen.
Az emlékfát az 1966-ban Alekszej Arhipovics Leonov valamint az 1980-ban Valerij Kubaszov és Farkas Bertalan által ültetett emlékfák közelében ültetik majd el – döntött a képviselő-testület a legutóbbi ülésén.

Balatonfüreden azon személyeknek állítanak emléket, akik munkásságukkal a nemzetek közötti együttműködés fejlesztésében vagy az egyetemes emberi kultúra, sport és tudomány gyarapításában elévülhetetlen érdemeket szereztek – hangzott el indoklásként.

Kapu Tibor ez év nyarán teljesített 20 napos küldetésével a világűrben eddig a leghosszabb időt eltöltött magyar űrhajóssá vált, azóta átvette a legmagasabb rangú állami kitüntetést a Magyar Szent István-rendet is

Az Orion Űrnemzedék Alapítvány szervezte ünnepélyes faültetést november 12-én, szerdán, 15 órakor tartják meg a Tagore sétányon. 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

füles

2025.11.28.

Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…

antinikotinista

2025.11.07.

Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart