
SAJTÓKÖZLEMÉNY
„Balatonfüred járásban rendőrség számára eszközbeszerzés”
projekt megvalósítása a Versenyképes Járások Program keretében
Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „Balatonfüred járásban rendőrség számára eszközbeszerzés” címen Balatonfüred, valamint Balatonszőlős és Pécsely települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában 2025. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.
A konzorcium egészére megítélt támogatás összege 1,5 millió forint, melyből Balatonfüred Város Önkormányzata, mint konzorciumvezető 1,5 millió Ft támogatásban részesült.
„Balatonfüred járásban rendőrség számára eszközbeszerzés” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósul meg.
A projekt megvalósítása során beszerzésre kerül a meglévő térfigyelő kamerarendszer összekapcsolásához a járőrkocsikba és a rendőrőrsre 3 db tablet és egy Samsung Galaxy 8GB telefon. Az eszközök beszerzése segíti a járőrszolgálatot ellátó rendőrök gyors intézkedését, mely fokozza a helyi közbiztonság és a közrend fenntartását, a lakosok és a természeti, illetve épített értékek védelmét.
A beruházás kezdete: 2025.12.15.
A beruházás várható befejezése:2026.02.28.
A Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.
Balatonfüred, 2025.11.03.








füles
2025.11.28.
Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…
Bővebben
antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben