A világhírű társulat, a Győri Balett, L.F. Baum Óz, a csodák csodája közismert műve alapján készült Forgószél, avagy a képzelet csodája című előadását mutatja be a városban. Az idén színpadra állított mesebalett egy látványos, szerethető produkció. Kezdődik a Kisfaludy Színház évadja.
A Kisfaludy Színház meghívására érkezik a városba a Győri Balett. A társulat a „Fiatalok a fiatalokért” pályázati program keretében állította színpadra a népszerű történetet. A rendező, koreográfus, Velekei László rendkívül látványos előadása a tánc megismertetését és megszerettetését tűzte ki célul a gyermekek körében, amihez szívesen csatlakozott a Kisfaludy Színház is.
– Lenyűgöző az előadás, amely bár mesebalett, nem csak a gyerekeknek szól. Nagy színházi produkció, látványos jelmezekkel, díszlettel, különböző zenékből válogatott montázsokkal és háttérvetítéssel. A néző úgy érzi, mintha maga is benne ülne a történetben. Szépen mesél a tánc nyelvén arról, hogy milyen fontos a barátság, a szeretet. A balett története egyébként egyszerűbb, mint az eredeti meséé. Az előadás megértésében segít, hogy a táncok mellett Dorka kutyája, Toto is végigmeséli a történetet. Az előadás megszeretteti a gyerekekkel a balettet, közel hozza hozzájuk ezt a számukra még új és idegen műfajt – válaszolta a balatonfured.hu kérdésre Kéri Kitty, a Kisfaludy Színház igazgatója.
A május 18-án, 15 órai kezdettel a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban tartandó előadás részletei itt.
A Győri Balett vendégjátékával elindul a Kisfaludy Színház nyári előadássorozata. A színház szerepet vállal a városi nagyobb rendezvényekben, előadásaik láthatók lesznek a Korok Fesztiválján és a könyvhéten, a Balatonfüredi Művészeti Fesztiválnak pedig egyik főszervezői.
Már elérhető a Kisfaludy Színház megújult honlapja, amelyen az előadások részletes ismertetői mellett jegyet is lehet rendelni a színház különböző programjaira.
– Kész a színház műsora, több izgalmas előadást láthat majd a közönség. Mindenképpen kiemelném Udvaros Dorottya, Dés László és Cserhalmi György Átutazó című estjét illetve az Isteni Sarah és a Jeanne D’Arc című előadását. Lesznek saját programjaink is. Július 20-21. között megrendezzük a Füred Jam kétnapos könnyűzenei fesztivált, amellyel új hagyományt szeretnénk teremteni. Fellép majd a Quimby, a Ladánybene 27, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, Ripoff Raskolnikov, az Ocho Macho, Frenk, a Wasabi Kht. valamint a Kisfaludy Színház KultúrKommandója – tette hozzá Kéri Kitty.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben
ovi
2024.11.28.
Szerintem nem tájidegen, sőt egyetértek, jól néz ki. Hogy Dubaj, hogy jön ide, végképp nem értem. Biztos kellett valami nagy,…
Bővebben
Nagyon új óvoda
2024.11.28.
Én is egyetértek az eredeti kommentelővel. Nekem a tájidegen szó jutott eszembe. Van egy honlap, szerintem nem írhatom ide a…
Bővebben