Ferencsik János halálának harmincadik évfordulója alkalmából emlékszobát avattak a róla elnevezett zeneiskolában. A huszadik század egyik meghatározó karmester géniusza volt.
A zeneiskola földszintjén berendezett emlékszobában a karmester több személyes tárgya mellett látható egyebek mellett a pianínója és elkoptatott karmesterpálcája is. A család hagyatékából berendezett teremben fényképek, régi lemezborítók, levelek idézik meg Ferencsik Jánost.
– 1954-ben vásárolt a Tamás hegyen házat. Lenézett a hegyről és látva a természet, az ember és a teremtő harmóniáját, eldöntötte, itt kell élnie. De nemcsak második otthonául választotta Füredet, hanem aktívan részt vett a város közösségi életében. Erőteljesen szorgalmazta a zeneoktatás megteremtését a városban, az első zongorát is ő adományozta, számos koncert és bemutató fűződik nevéhez. Nem véletlen, hogy 1982-ben ő kapta meg elsőként a város díszpolgára címet – mondta a megemlékezésen Bóka István polgármester, aki végül Ferencsik János 1983. októberében, az akkori zeneiskola avatásán elmondott beszédéből idézett: Az ember nem lehet meg a szellem gazdagítása nélkül, ennek legfontosabb eszköze pedig a zene.
Képgaléria. Katt a kis képre.
{photogallery}2536{/photogallery}
A megemlékezésen jelen volt Ferencsik János unokahúga, Illényi Gáborné, (címlapképünkön) aki szigorú, a pontosságot megkövetelő, szabályszerető, ám mély érzésű, figyelmes, rendkívüli felkészültségű emberként jellemezte a karmestert.
Gulyás Dénes operaénekes, aki több alkalommal is együtt dolgozott Ferencsikkel úgy fogalmazott: ízig-vérig zenész volt, akinek az volt a legfontosabb, hogy a zenében rejlő megmagyarázhatatlant, a titkot átadja a közönségnek.
– A zene volt a legfontosabb számára. Korszakos karmester volt – vélekedett a művész.
A zeneiskola zsúfolásig telt dísztermében Antal Mátyás a Nemzeti Énekkar igazgatója, Kovács Géza a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, Kovács János a Magyar Állami Operaház első karmestere, Váradi Katalin karmester, Ferencsik János egykori korrepetitora és Marton László színigazgató emlékezett meg a karmesterről.
A közös visszaemlékezésből kiderült: Ferencsik rendkívüli kisugárzással bírt, erős személyisége, tiszta, pontos gondolkodása, a zene iránti alázata révén már életében legendává vált.
A rendezvényen a város polgármestere bejelentette: hogy még idén ősszel felavatják Ferencsik János mellszobrát a zeneiskola udvarában.
balatonfured.hu







igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben
szintén nagyon fáradt füredi
2025.12.10.
Egyetértek rezignált füredivel, sőt. Én egyébként Judithoz képest pont fordítva érzem, évtizedek óta és évről évre egyre inkább: pont, hogy…
Bővebben