A Balaton-felvidék, mint kultúrtáj szerepel az UNESCO világörökségi listájának várományosai között. 2020-ban Füred reformkori városrésze, akár meg is kaphatja a nagy presztízsű címet.
A Tihanyi-félsziget, a Tapolcai-medence tanúhegyei, a Káli-medence, a Hévízi-tó és a keszthelyi Festetics-kastély természeti, illetve kulturális örökségi védettség alatt álló területei, valamint Balatonfüred reformkori városrészének műemléki védelem alatt álló része szerepel az idén felülvizsgált listán, amely a hazai világörökségi várományosi helyszíneket tartalmazza – hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács és a Balaton Világörökségéért Alapítvány által szervezett konferencián.
A térség legkorábban 2018 elején válhat jelöltté, majd jó esetben 2020-ban nyerheti el a világörökségi címet. Több mint tíz éves terv, hogy a térség elnyerje az UNESCO világörökségi címét.
A helyszín eredetileg 1993-ban került a világörökségi várományos listára, akkor még másik kategóriában. A jelenlegi szakmai javaslat szerint Balaton-felvidék kultúrtáj címen szerepel a listán. A kultúrtáj terület több mint 30 települést érint Aszófőtől Tapolcáig. A várományos helyszínek szakmai felülvizsgálatát a Forster Központ 2013-ban elvégezte. Voltak olyan Balaton-menti települések, melyek nem támogatták a jegyzékbe vételt, mondván nem tudják, milyen kötelezettséggel illetve előírásokkal járhat a világörökségi cím esetleges megszerzése.

A konferencia célja az volt, hogy az érintett települések minél átfogóbban megismerjék, mivel járhat a világörökségi cím, s ehhez milyen teendőkre van szükség. A területfejlesztési szakemberek egyöntetű véleménye szerint a cím számos előnnyel jár: élénkíti a terület gazdaságát, erősíti a helyiek identitását, ráadásul általa pluszforrásokat lehet igényelni, illetve a magas presztízse miatt a minőségi turizmus is jelentősen fejlődhet a térségben.
A Balaton-felvidéki kultúrtáj tehát egyelőre csak a világörökség várományosi jegyzékébe került be, ami nem jelenti automatikusan a cím elnyerését. A pályázóknak 2018-ig meg kell szerezniük a jelölt státuszt, amihez az érintett önkormányzatoknak, a civil-, és szakmai szervezeteknek egy átgondolt világörökségi koncepciót kell kialakítaniuk.
A Balaton-felvidéki kultúrtáj kiemelt értékeket hordozó területeinek meghatározó, közös alapja a több millió éves földtörténeti múlt, amely vulkáni működéssel is együtt járó folyamataival és azok utóhatásaival, mint például a gyógyhatású meleg vizek megjelenésével hozta létre a változatos, mégis harmonikus egységet alkotó tájat.
Magyarországon jelenleg nyolc világörökségi helyszín található, közülük hét a kulturális kategóriában kapott tagságot. Íme, a lista: Budapest – a Duna-part, a Budai Várnegyed és az Andrássy út, Hollókő ófalu, a Pannonhalmi Bencés Főapátság, a Hortobágyi Nemzeti Park, az Aggteleki-karszt, Pécs ókeresztény temetője, a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék és a Fertő, mint kultúrtáj.
balatonfured.hu







igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben
szintén nagyon fáradt füredi
2025.12.10.
Egyetértek rezignált füredivel, sőt. Én egyébként Judithoz képest pont fordítva érzem, évtizedek óta és évről évre egyre inkább: pont, hogy…
Bővebben