Oldal kiválasztása

Szent István örökében

Szerző: | 2018-08-20.

Augusztus 20-án a hagyományoknak megfelelően a Szent István téren emlékeztek meg az államalapítóra. Bóka István polgármester ünnepi beszédét követően Fabacsovics Zoltán okleveles építő- és urbanisztikai szakmérnök, vezető tervező vehette át a Balatonfüred Városért kitüntetést.

Fabacsovics Zoltán megyei főépítész, irodavezető, az Arácsért Alapítvány Kuratóriumának elnöke. A Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarája Terület- és Településrendezési Tagozatának aktív tagja, okleveles építőmérnök, okleveles urbanisztikai szakmérnök és vezető tervező.

Baján született 1964-ben, a BME Építőmérnöki Karán szerezte meg mindhárom diplomáját.
Az egyetem után Budapesten, majd Kazincbarcikán dolgozott, 1993. december 1-jén költözött családjával Balatonfüredre. A polgármesteri hivatal építési osztályának vezetője volt, majd a 2001-ben létrehozott Balatoni Főépítészi Iroda munkatársa. Később a Balaton északi partjának állami főépítésze, 2013 óta pedig Veszprém megye főépítésze.
Tevékenysége során a hivatali feladatok magas szintű ellátásán túl mindig nagy hangsúlyt fektet a szakmai közélet aktív alakításáért, a megye települési főépítészeit példaértékűen szervezi működő közösségbe. Létrehozta a Városépítészeti Séták Veszprém megyében programot, mellyel a megye települései mutatkozhatnak be nem csak a Veszprém megyei, de az egész országból ide látogató főépítészeknek, építészeknek.

Balatonfüredért, azon belül is Arácsért több mint nyolc éve dolgozik rendületlenül. Az Arácsért Alapítvány kuratóriumának elnökeként megszilárdította az alapítvány működését, a régi programok mellett új rendezvényeket honosított meg, kiadványokat adnak ki. Kezdeményezésére palackozzák Arács borát és nevéhez fűződik az Arácsért díj létrehozása is. Elkötelezett lokálpatriótaként ápolja és öregbíti városunk és Balatonarács hírnevét – szólt a laudáció.

A Füred Tv riportja az ünnepségről:

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Diótörő

2024-12-22. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Igazgatási szünet

December 23. – január 2. között szünetek az önkormányzati hivatalban az ügyfélfogadás.

Fenyőfák elszállítása

2025-ben is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Krónikás

2024.12.13.

Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!

éljen a REALISTA pesszimizmus

2024.12.04.

Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…

kekec

2024.11.28.

Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Je
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Bahart