Az ismeretlen ismerős

Évente négyszer két hétre, a Grand Slam tornák ideje alatt beköltözik a családok ezreinek otthonába, szinte hozzátartozik a Federer-Nadal-Djokovics nagy hármasához. A csatornának és közvetítéseinek nagy szerepe van abban, hogy itthon létrejött egy teniszt szerető és értő közösség. Pedig úgy lett sportkommentátor, hogy még egyetemistaként annyira idegesítette az egyik sportriporter, mellesleg a jelenlegi főnöke közvetítése, amelyen kritizálta akkori kedvenc teniszezőjét, hogy regisztrált a tévécsatorna fórumára, hogy megmondhassa a magáét. Nincs mit szépíteni, innen indult a 2006 óta tartó karrier.

Szántó Petra tősgyökeres füredi családból származik, nagyszülei, a Ludvigh házaspár, város szerte ismert és elismert kardiológusok, édesanyja építész, édesapja is orvos. Soha nem akarta folytatni a családi utat, nem vonzotta az orvoslás, sőt épp a Szívkórházban dolgozó nagyszülőknek köszönheti a tenisz iránti rajongását. Ők, mint rendszeres teniszezők vitték még le kislányként a kiserdei pályákra játszani.

– Imádtam és imádok teniszezni, jó is voltam benne egy szintig, de az hamar kiderült számomra, hogy komolyan nincs értelme ezzel foglalkoznom. Túlságosan szeretem a játékot ahhoz, hogy eredményes legyek. Nem a győzelem foglalkoztat, nem a labdamenetek lezárása, hanem a minél hosszabb játék. Így pedig nem lehet – mondja mosolyogva azon a jólismert jellegzetes hangján. Mikor megjegyzem, milyen jó tónusú hangja van, legyint, belülről sokkal szebb a hangom, kár, hogy csak én hallom – vágja rá.

EGY LÁNY NE MONDJA MEG!

Szociológia szakon diplomázott, de már egyetemi hallgatóként a sportcsatorna körül legyeskedett. Eredetileg hírszerkesztő, hírolvasó szeretett volna lenni, annál is inkább, mert akkor még nem volt példa sem arra, hogy valaki nőként egy sportesemény kommentátora legyen. Hogy futballt közvetítsen, az még ma is felér egy istenkísértéssel. Él egy kimondatlan etikett, ami szerint vannak sportágak, amelyek nő kompatibilisek, azaz akár közvetítheti őket női sportriporter is. Ilyen a már emlegetett tenisz mellett, a műkorcsolya, a műugrás, a ritmikus gimnasztika, a torna, és még néhány sportág, de a sportközvetítés igazából még mindig férfi tevékenységnek számít.

Petrát egy véletlennek köszönhetően, mindössze 22 éves korában próbálták ki kommentátorként, olyan meggyőző volt, hogy főnöke ettől kezdve ragaszkodott hozzá. Eleinte csak női teniszt közvetített, később a férfiak versenyébe is becsatlakozhatott, de ez csak leírva tűnik ilyen egyszerűnek.

– Az első években rengeteg kritikát kaptam. Mindegy volt mit mondok, sorra jöttek az észrevételek: egy kislány ne beszéljen a sportról. Egy nő, ne mondja meg, mit gondoljak a teniszről – és hasonlók. Az első 3-4 év ezzel telt. Észrevettük, hogy ugyanazért a kommentárért sokkal több kritikát kapok, mint a férfi társaim. Lassan és nehezen változott mindez, azóta sincs női sport kommentátor, csak mi ketten az Eurosportnál.

NADAL VAGY FEDERER?

Persze kritika most is van. Általános vélekedés, ha valakinek veszít a kedvenc játékosa, akkor az a kommentátor miatt van – mondja. Nagyon érzékenyek a nézők a megjegyzésekre, előszeretettel javítják ki az élő közvetítés közbeni esetleges hibákat is. Néha számon kérik, hogy sokat beszél, néha az a baj, hogy keveset. Visszatérő a nevek kiejtésének dilemmája. Megjegyzik, hogy elfogult egy-egy játékossal szemben, sőt mindhárom nagy sztárjátékos rajongója volt már a nézők szerint. Szóval, ezt is, mint minden mást, ami a széles nyilvánosság előtt zajlik, lehetetlen mindenki megelégedésére csinálni.

– Nézői vélekedések szerint voltam már elfogult szinte minden nagyobb játékossal, ez számomra azt jelenti, hogy semleges tudok maradni a közvetítések alatt. Ugyanakkor tudom, személyesség nélkül nincs jó kommentár. Nincsenek szabályok, mindenkinek magának kell kikísérleteznie, meddig megy el. Meghallom a sztárjátékos káromkodását a pályán, kommentálom a modorosságát vagy nem? Mit tehetek szóvá, mit kell inkább elengednem? Az iróniában hol a határ? A pályám elején számtalanszor közvetítettem nem túl ismert játékosok hajnali mérkőzéseit, volt időm ráérezni, meddig mehetek el. Egyik erényemnek tartom, hogy hajlandó vagyok meghallani az építő szándékú kritikát, tudok tanulni a hibáimból. A nagymamám sokáig azzal várt otthon, hogy kielemezte, mit mondtam rosszul, mire figyeljek, ez sokat segített.

Nyaggatom, a nagy teniszezők közül ki a kedvence? Mert az nem lehet, hogy a játék szerelmeseként ki tudná kerülni a döntést, meg egyébként is, a tenisz világa már egy ideje ilyen: a három nagy közül szeretni kell valakit, mert úgysem nagyon nyer más. Federer – mondja megadóan, azzal a bizonytalansággal a hangjában, hogy talán ezt nem kellene elárulnia. A rendkívüli játékintelligenciája, könnyedsége miatt magyarázza, majd hozzáteszi: valószínűleg ezt túl is kompenzálja a közvetítések alatt, vele szigorúbb, mint a többiekkel.

NEM SZERET SZEREPELNI

Az Eurosport az egyetlen sportcsatorna, amelyik csak élőben közvetít. A folyamatos real time meglehetősen embert próbáló, a legtöbbször mindenféle segítség vagy információ nélkül kell közvetíteni a mérkőzéseket. Csípőből reagálni például arra, ki látható a képernyőn a lelátó díszpáholyában. A kommentátor ugyanazt a képet látja, mint a néző, egy kis szobában ül, távol a sporteseménytől, a verseny atmoszférájából csak annyit érzékel, ami a tévékészüléken átjön. Kiválóan kell tudni több nyelven, ráadásul sokszor dupla szinkrontolmácson keresztül fordítják a versenyzőkkel az interjúkat. Rendszeresen több pályát kell figyelniük, az azokon történteket ismertetni, de az sem ritka, főleg a nagy versenyek első napjaiban, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül egyik pillanatról a másikra egy új teniszmérkőzést kell közvetíteni.
De mindez eltörpül az élmény mellett, hogy a Grand Slam tornák részese – teszi hozzá, aztán kiderül a Roland Garros helyszíni közvetítése mellett a legemlékezetesebb mégiscsak az volt, amikor élőben jelentkezett be a londoni olimpia nyitóünnepségéről.

– A sportriporterség csúcsa, szerintem az, ha úgy tud valaki közvetíteni, hogy abban benne van a személyisége is, anélkül, hogy az bárki számára bántó lenne. Ezt a szintet szeretném tartani. Olimpiára kijutni egy sportriporternek, az olyan, mint a karácsony. Remélem erre még lesz lehetőségem. De azt nem tudom mi lesz, mondjuk ötvenéves koromban. Azt látjuk, hogy a sportriporterek első nagy generációja koránál fogva abbahagyta vagy már nem is él, az utánuk érkezők pedig még javában aktívak. Nincs igazán példa előttünk, mit lehet kezdeni hosszútávon ezzel a szakmával.

A Lóczy gimnázium elvégzése óta Budapesten él, de mint mondja, nem lett belőle budapesti, amint teheti, hazajön Balatonfüredre, mert mégiscsak az ország egyik legszebb helye.

Petra nem szeret szerepelni, így aztán egyáltalán nem frusztrálja, hogy nem áll kamera elé, tulajdonképpen arctalanul, csak a hangja révén ismeri őt a fél ország. Tévézek, de elbújhatok a közvetítés mögé. Ez így nekem jó kompromisszum – jegyzi meg.