– Ez a nap ismét bebizonyította, hogy a kerékpársport egyre nagyobb népszerűségre tett szert Magyarországon az elmúlt évek során. A versenyzők kitartása és teljesítménye mindannyiunkat inspirál, hiszen mindannyian sikeresen, és ami fő: balesetmentesen értek célba – fogalmazott az MTI kérdésére Schneller Domonkos, az esemény fővédnöke, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, aki maga is részt vett a versenyen.
Az olimpiai negyedik Valter Attila nagyköveti szerepkörben vett részt az eseményen, szerinte az év első igazán hideg versenyén, ilyen zord időjárási körülmények között ilyen kitartással végigmenni hatalmas teljesítmény.
– Az amatőr versenyzők mellett a fiatalok eredményeit is érdemes figyelemmel kísérni, hiszen sokuknak a profi pályafutás is kilátásba kerülhet. A verseny végét követően feltámadó erős szél igazolta a szervezők döntését, miszerint a hosszú, szélnek kitett szakaszokat is érintő hosszabb helyett végül csak a mediofondo táv került megrendezésre. Így volt biztonságos – tette hozzá Valter.
A hét-nyolc fokban zajló versenyen amatőrök és profik is rajthoz álltak, több korosztály is élt a lehetőséggel, ezt mutatja, hogy15 éves és 65 év feletti versenyző is dobogóra állhatott. Sőt, a hivatalos versenyprogramon kívül a gyerekeknek is rendeztek futamot, a legfiatalabb dobogós egy hároméves kislány lett.
Fotó: BalatonFondo
slam
2024.09.15.
Na, ha legalább valami újat írt volna! Ismerős a stílusa, hogy nem 79 éves, arra mérget veszek. De ez mindegy…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.14.
Nem tudom, a T. Szerkesztőség milyen irányvonalak szerint dönt arról, hogy itt mit enged át. De kérem, legyenek kedvesek és…
Bővebben
dunántuli szakmabeli
2024.09.14.
Szintén füredi-nek. Az utolsó 3 sorában elegánsan burkolva netán arra céloz, hogy azok a páriák, akik főleg a strandi büfékben…
Bővebben