Újra elrajtol a Balaton legkülönlegesebb és egyben legnagyobb téli kerékpáros eseménye a jelmezversenyes téli bringa túra.
Újra elrajtol a Balaton legkülönlegesebb és egyben legnagyobb téli kerékpáros eseménye a jelmezversenyes téli bringa túra.
A gyerekek ebben az évben is találkozhatnak a Huray Villák kertjében a Mikulással, sőt egyenesen Mikulásvonatok viszik őket a találkozóra.
Átadták a balatoni főépítész hivatal épületét. Ez egy szimbolikus hely, azt mutatja, hogy a Balaton sorsa az egész országnak fontos – hangzott el az ünnepségen.
Negyedszer rendezik meg, ezúttal advent második hétvégéjén, december 5-7. között az adventi vásárt a Kékszalag PORT kikötőben.
A Piros templom terén kigyúltak az ünnepi fények és felállították a Betlehem szoborcsoportot. Advent a városban.
Újra közös karácsonyfa díszítést rendeznek az Anna Grand Hotel előtti téren. A tradíciók fájára bárki felteheti a saját díszét.
Az adventi időszakban ebben az évben is számos program várja az érdeklődőket Balatonfüreden. Íme, a teljes kínálat.
November közepétől kezdik el kiszállítani, az önkormányzat meghirdette, lakossági faültetési program pályázatán igényelt fákat.
Balatonfüredi diákok együtt szavalták el Jókai Mór A magyar nyelv ismét itthon című versét az egykori kőszínház oszlopainál.
A balatonfüredi borvidék ezentúl az OEM minősítéssel is rendelkezik, ami megerősíti a borok egyediségét és kiváló minőségét.
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
pénz beszél, kutya ugat
2025.12.23.
Kicsit ehhez a hozzászóláshoz csatlakozva: pokoli állapotok uralkodnak a "Tesco" parkolóban napok óta. Bemenni még lehet, de kijönni??? Nem lehetne…
Bővebben
Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben