A Svéd Akadémia a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat Krasznahorkai Lászlónak ítélte oda. Az íróval évekkel ezelőtt Füreden beszélgettünk.
A Svéd Akadémia a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat Krasznahorkai Lászlónak ítélte oda. Az íróval évekkel ezelőtt Füreden beszélgettünk.
Lakossági faültetési programot hirdet az önkormányzat. Kertes ingatlanonként egy-egy fa igényelhető térítésmentesen.
A Zöld Busz Program keretében három elektromos autóbusz állt forgalomba a városban. A fejlesztés 474 millió forintba került.
A Kékszalag PORT parti területe egy különleges autós piaccá alakul, a vízen pedig a Balaton egyedülálló klasszikus hajói láthatók majd.
13 balatonfüredi rászoruló család kap ebben az évben kétszeri támogatást egy helyi vállalkozó felajánlásának köszönhetően.
A város területén lévő dohányboltok tíz méteres körzetében ezentúl tilos a dohányzás illetve az alkoholfogyasztás.
Balatonfüreden négy különböző tematikájú séta várja az érdeklődőket. Lesz divat, helytörténet, borkóstolás, de még kerékpáros túra is.
Kosztümös felvonulás és bál a reformkor jegyében, lesz tánc, divat és persze hagyományőrzés. Romantikus Reformkor Fesztivál.
Tudományos igénnyel megírt olvasmányos könyv, amely a Kisfaludy gőzhajó apropóján mutatja be a korabeli Balatonfüredet.
Georgia kulturális minisztere Elisso Bolkvadze és küldöttsége tett látogatást Balatonfüreden.
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben