Hét országból érkező irodalmárok részvételével kétnapos nemzetközi konferenciát rendeznek a városban. A téma: Jókai Mór.
Hét országból érkező irodalmárok részvételével kétnapos nemzetközi konferenciát rendeznek a városban. A téma: Jókai Mór.
Molnár Attila új országos csúccsal bejutott a férfi 400 méteres síkfutás elődöntőjébe a tokiói atlétikai világbajnokságon.
33. alkalommal rendezték meg a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt, amelyre ezúttal is több száz vers érkezett.
A világ egyik legismertebb luxus szállodai versenyében jelölést kapott az egykori Rodostó-villa, a tavaly átadott Petit Bois Füred.
Füreden minden eddiginél nagyobb mezőny versenyez az Európa Kupán. Közben Vadnai Jonatán: a világranglista harmadik helyére került.
A város három általános iskolájában új étkeztetést vezettek be. A szabadszedéses menza a diákok igényeihez és ízléséhez igazodik.
Nyolc vetítéssel folytatódik az októbertől havonta egyszer jelentkező filmklub a Balaton Moziban.
Augusztus 29-31. között a Tagore sétány boros pavilonjaival szemben a Víziszínpadon közel tucatnyi koncertet tartanak.
A Magyar Tudományos Akadémia elindította a tudománybarát település mozgalmat. Az első tudománybarát település cím Balatonfüredé.
Burka Tibor és Pay’r Egon Balatonfüred Díszpolgára kitüntető címet, Kiss Ferenc pedig Pro Urbe érdemérmet vehetett át az államalapítás ünnepén.
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben