A Magyar Tudományos Akadémia elindította a tudománybarát település mozgalmat. Az első tudománybarát település cím Balatonfüredé.
A Magyar Tudományos Akadémia elindította a tudománybarát település mozgalmat. Az első tudománybarát település cím Balatonfüredé.
Burka Tibor és Pay’r Egon Balatonfüred Díszpolgára kitüntető címet, Kiss Ferenc pedig Pro Urbe érdemérmet vehetett át az államalapítás ünnepén.
A Borheteken résztvevő pincészetek borkóstolókat rendeznek a Tagore sétányon. Lehet kóstolni, kérdezni és elmélkedni is a borról.
A borvidék legjobb nedűi, 30 fajtából származó, közel 300 féle bor kóstolható idén a Tagore sétányon. Borhetek augusztus 8-tól a hónap végéig.
Bemutatták a balatonfüredi Anna-bál története című kötetet. Mítosz és valóság, romantika és történelmi események együttese.
Az Annák éve programsorozat vendégei a Madách Színház Jégvarázs darabjának színésznői: Gadó Anita, Hien és Kardffy Aisha.
Újra ZeneFüred koncertsorozat a városban. Öt szabadtéri koncert, a hazai könnyűzenei élet elismert előadóival.
130 millió forint támogatást nyert Balatonfüred a Versenyképes járások területfejlesztési program keretében.
A múlt század romantikus hangulatát idézve október végéig alkalmanként cigányzenekarok muzsikálnak a füredi hajókikötőben.
Kiemelkedő szakmai tevékenységéért, a Balatonfüredi Önkormányzati Munkájáért kitüntetést vehette át Kosler Zoltán.
Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben