Izgalmas szakmai bemutatók, programok és kiállítók.
Női fodrász, férfi fodrász, smink és körmös bemutatók a két napos rendezvényen, amelyet a Hajas László által elnökölt Magyar Fodrász-Kozmetikus-Körmös Egyesület (MFKKKE) és Balatonfüred önkormányzata közösen szervez.
Tavaly több, mint 200 versenyző vett részt a Magyar Bajnokságon, ebben az évben is hasonló számú jelentkezőt várnak.
A rendezvény mind a két napon ingyenesen látogatható!
Az első fodrászversenyt 1971-ben rendezték meg Balatonfüreden az Annabella és a Marina Hotelben. Akkor csaknem hétszáz résztvevője volt arendezvénynek és több ezer látogatója. Most, a három éve újjáéledt rendezvény évente új elemekkel bővül, a mostani már nemzetközi résztvevőkkel is gazdagodik.