Oldal kiválasztása

A zenélő kastély

Szerző: | 2010-12-07.

Javában zajlik az országos műemléki védettségű Pálóczi kastély teljes, korhű rekonstrukciója. A kilincsektől, a kétszárnyas faajtókon át, a falak színéig, mindent eredeti állapotának megfelelően újítanak fel, de lesz új hangverseny terem is. Ha elkészül, ez lesz az ország egyik legszebb zeneiskolája.

A tervek szerint jövő nyárra készül el a mintegy háromszáz millió forintos, részben uniós, részben önkormányzati forrásból finanszírozott beruházás. Az 1785-87 között épült kastély nem csak egyedi hangulatú és patinájú kulisszaként szolgál majd a zeneiskola diákjainak, hanem korszerű, a többféle tanszak igényeihez igazított tanintézményként is.

– Három szinten, a korábbinál több tanteremben lesz lehetőség a zenetanulásra. Komoly levéltári kutató munka után kezdődött meg az épület rekonstrukciója, így mindent az eredeti állapotának megfelelően újítanak fel, de emellett, ahol lehet, korszerűsítik is az épületet, így lift épült és a keskeny ablakok miatti gyér fényviszonyokat is modern technológiával kompenzálják majd. Az épület és benne a zenei műhelyként, egyfajta központként működő iskola úgy gondolom méltó lesz Füredhez – vélekedik Csincsi Ferenc a Ferencsik János Zeneiskola igazgatója.

Az intézmény diákjai jelenleg a város általános iskoláiban szétszórva tanulnak, a zenekari próbák helyszínei is változnak, a szinte a teljes zenei palettát átfogó tanszakok is egymástól elkülönülve működnek. A körülmények tehát a felújítás miatt közel sem ideálisak, a diákoknak, a szülőknek és az iskola tanárainak is nehézséget okoznak, ám az intézmény vezetője bízik benne, hogy a megújult zeneiskola kárpótolja majd a tanulókat, sőt még vonzóbbá válik a füredi zenei oktatás.

– A tetőtér beépítése és a teljes akadálymentesítés mellett egy térrendezés révén lesz egy száz fő befogadására alkalmas koncert termünk is. Hangulatos tér lesz, impozáns, Balatonra néző terasszal. Szeretnénk egy jó minőségű zongorát majd ide beállítani, és jobbnál jobb koncerteknek vagy más ide illő rendezvényeknek helyet adni. Ez nagy lehetőség nekünk és a város számára is. Van még kapacitásunk, jövő tanévtől a jelenleginél több diákot is tudnánk fogadni. Itt minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy felkészítsük a diákokat a felsőfokú zenei továbbtanulásra, aki pedig nem készül zenei pályára az is kap egy erős zenei alapműveltséget és hangszeres tudást – fogalmazott Csincsi Ferenc.

A Füredet a fürediekért elnevezésű városfejlesztési program keretében öt épület újul meg. A Pálóczi kastély mellett, a katolikus egyház tulajdonában lévő Piros iskola, amely a jövőben közösségi házként funkcionál majd, a Vásárcsarnok, valamint a polgármesteri hivatal épületei. Megújul a Kovászna park illetve az Ady-Kossuth-Arácsi úti kereszteződés, ahol körforgalmat építenek ki, a kettőt pedig egy új sétány köti majd össze. Rendezik a Kéki patak partját valamint rendezik a felújított épületekhez tartozó udvarokat és parkokat is, a városházával szembeni területre pedig közcélú mélygarázst építenek. Ezen a területen áll majd az a magánberuházásból létesülő két épület, amelyben üzletek, irodák illetve magánlakások mellett az okmányiroda is helyet kap. A felső városrész megújítása közel két milliárd forintba kerül majd.

Megosztás

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Rajzpályázat

„Ha nagy leszek, Bohócdoktor leszek” címmel rajzpályázatot hirdet a Karitáció Alapítvány.

Agora

  • Hát csak nem már megint egy átkozott szálloda?2024-02-23 16.27AgoraÉs ráadásul annyira szép zöld, hogy csak na. De a lényeg, hogy a turizmus nem cél, hanem eszköz. Az egyik
  • Rendelethez2024-02-23 16.24AgoraKöszönöm az információt! És egyben nagyon gratulálok az illetékeseknek.
  • mozi2024-02-23 15.58AgoraÖrülök a francia filmeknek, de egyébként is a Balaton moziban rendre vetítenek jó filmeket, amik kilógnak a szokásos pláza kínálatból.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Gazdabolt
Bahart
image004