Oldal kiválasztása

Bóka István az új BFT elnök

Szerző: | 2010-12-17.

A város polgármesterét dr. Bóka Istvánt választották meg a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnökévé, a testület legutóbbi ülésén. A kormány delegálta Fideszes országgyűlési képviselő 1999-2002 között, az első Orbán kormány idején már egyszer ellátta a tanács elnökségét.

A Balatoni Fejlesztési Tanács pénteki, Siófokon tartott ülésén a tanácsba delegált kormányzati képviselők, majd a szavazásra jogosult 17 főből jelen lévő 16 fős tagság is egyhangúlag Bóka Istvánt választotta meg a BFT élére. A régi új elnök Suchman Tamást váltja a poszton.

– Megtisztelő, egyben hihetetlen nagy kihívás, hogy újra vezetője lehetek a Tanácsnak – mondta az új elnök, aki beszélt arról is, hogy a szervezet elmúlt 12 évében voltak megtorpanások és szép eredmények is. Jó balatoni példának nevezte, hogy a régióban a különböző pártok képviselői képesek összefogni a közös célok érdekében.

A rendelkezésre álló forrásokról szólva Bóka István elmondta: a jövő évi költségvetés már szinte kőbevésettnek számít, ezért 2012-re kell koncentrálni, mielőbb elkészítve a térség középtávú intézkedési tervét, számba véve a kiemelt üdülőrégió fejlesztésére fordítható forrásokat. Ebben a munkában, illetve a következő uniós támogatási ciklusra való felkészülésben alapvető fontosságúnak nevezte a BFT munkaszervezetének megtartását illetve továbbfejlesztését.

Az ülésről képes tudósítás itt látható.


Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
június 28 - július 04
  • 28

    Apacuka

    18:30 -20:00
    2021.06.28
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Lemezbemutató koncert.

  • 29

    Kisfaludy Színházi Nyári Esték

    16:00 -22:00
    2021.06.29-2021.08.19
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Színházi előadások.

    Csillagok közt – Musicalgála

    21:00 -23:00
    2021.06.29
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    A Budapesti Operettszínház produkciója.

  • 30
    Nincsenek események
  • 01

    Hogy szeret a másik

    21:00 -23:00
    2021.07.01
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Szerelem, három házaspár, gyanakvások.

  • 02

    Vackor kalandjai – INVERSEDANCE

    16:00 -18:00
    2021.07.02
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Gyermek táncjáték.

  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    Valódi hamisítvány

    21:00 -23:00
    2021.07.04
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Színpadon: Hernádi Judit és Kern András.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004