Oldal kiválasztása

Markáns városközpont

Szerző: | 2011-01-03.

Épül az óváros központja. Lesz mélygarázs, három tömbből álló épületegyüttes, átalakulnak a parkok, új közterek létesülnek. Hogy néz majd ki a Szent István tér és az új épületek, egyáltalán, milyen hangulatú lesz a megújított tér? A város főépítészét kérdeztük.


– Reményeim szerint ez egy mintaértékű, minőségi beruházás lesz, amely a város újabb büszkesége lehet. Az építkezés igen jelentős, nem csupán a nagyságrendje miatt, hanem mert ez az első fontos állomása az óváros fejlesztésének, és mint ilyen, megszabja annak későbbi fejlődését. Az új épületegyüttes léptékében és megjelenésében is illeszkedik majd az óváros karakteréhez. Fontos szempont volt, hogy a környék műemléki védettségű épületeivel is harmonizáljon és figyelni kellett arra is, hogy ne takarja ki a Piros templomot. Lényeges volt, hogy a beruházás révén megoldódjanak a környék parkolási gondjai illetve új helyre költözhessen a hivatali ügyintézés. Mindez megvalósul úgy, hogy a korábbi, meglehetősen vegyes képet mutató Szent István tér hangulata és funkciója is átalakul. Egy igazi városrészi központ lesz, egy markáns megjelenésű tér, amire ebben a városrészben nagy szükség van – válaszolta érdeklődésünkre András István, Balatonfüred főépítésze, aki kiemelte: a beruházás követi a meglévő városszerkezet logikáját, azt erősíti és hangsúlyozza.

Az építkezés önkormányzati illetve magánberuházásban zajlik, a tervek szerint jövő év végére teljesen elkészül. Az ingatlanon épül egy hetven-nyolcvan férőhelyes mélygarázs, amelynek tetejére három külön tömbből álló épületegyüttes kerül. Az épületek földszinti részében kap helyet majd az okmányiroda és több kisebb üzlet, az emeleten magánlakások lesznek. Az épületeket kisebb, védett terek választják majd el egymástól, amelyek a remények szerint hangulatos közösségi térként funkcionálhatnak majd. Továbbra is biztosítják a posta irányába az átjárót, rendezik a közelben álló védett házak parkjait, új díszburkolatot kap a polgármesteri hivatal előtti rész, a tér közlekedése is átalakul, a három út találkozási pontjában körforgalmat alakítanak ki.

– Az épületek terveit Major György Ybl-díjas építész készítette, úgy, hogy azok alkalmazkodnak a hely adottságihoz. Minden részletre odafigyeltünk. Az épületek alapvetően kortárs megfogalmazásúak, ám megjelenésük tükrözi majd a füredi sajátos hangulatot és illeszkedik a kisvárosi léptékhez. Mindhárom épület különböző magasságú lesz, földszintes, egy-, illetve kétemeletes, így egy tetszetős, hullámzó tetőrendszer alakul majd ki. A falak jellemzően a parasztházak oromzatát idézik, a burkolatoknál füredi követ használnak. Szorgalmaztuk, hogy létesüljenek magánlakások is itt, hiszen nem egy hivatali negyedet képzeltünk ide, hanem egy több funkcióval rendelkező élettel teli központot – fogalmazott András István.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi habzás

2024-10-26. 17.00 Arácsi Népház

Kézműves sörök bemutatója.

Hírek, Agora

Hírek

Áramszünet a városban

Novemberben az elektromos hálózat fejlesztési munkálatai miatt több napon is áramszünet lesz a városban.

Forgalomkorlátozás

Közműépítési munkálatok miatt ideiglenes forgalomkorlátozást vezetnek be a Koloska utcában.

Büntetések az utakon

Országosan fokozott ellenőrzést tart a rendőrség az utakon. Jelentős büntetésre számíthatnak a mobilozók.

füredi átlagnyug(nyög)díjas

2024.10.08.

Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…

Szerettem vonatozni

2024.10.05.

Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…

Mert ha elindul a vonat...

2024.09.26.

Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Mvm Cmyk Emblem Mg
Szerencsejáték Zrt
Bahart