Oldal kiválasztása

BYC – Balatonfüredi Yacht Club

Az angol tapasztalatok alapján a magyar főurak egy csoportja 1867. március 16-án megalapította Balaton-Füredi Yacht Egylet néven hazánk első vitorlás klubját. A klub elnöke gróf Batthyány Ödön lett, aki Angliában vitorlázott és versenyeket is nyert.
Richard Young angol hajóépítő 1881-ben, a mai klubház melletti téren elkezdte építeni az első vitorlás hajókat. 1882-ben már az első hazai vitorlás versenyt rendezik, rá két évre megalakult a Stefánia Yacht Egylet, amelynek klubháza a ma is álló Vitorlás étterem volt. Ezzel kezdődött el a jelenleg is a hazai vitorlás sport meghatározó klubjának története.

1996-ban sok névváltoztatás után megalapították a Balatonfüredi Yacht Clubot. A BYC-et ezek után a gyors fejlődés jellemezte: hajóparkja megújult, az utánpótlás képzésére programot indított, amely ma már országosan a legjobbak közé tartozik, egy 70 hajós új kikötőt épített, az olimpiai és nagyhajós osztályainak létszámát növelve 2008-ban 14. alkalommal lett első az országos ranglistán. Versenyrendezői csapatot képezett ki az egyesület, egyebek mellett Európa és Világbajnokságot is szerveztek már.
2007-ben a régi klubház helyére elkészült a sétányhoz harmonikusan illeszkedő új klubház, amely egy építési stratégia első eleme.
A BYC honlapja.

Megosztás

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
június 05 - június 11
  • 05
    Nincsenek események
  • 06
    Nincsenek események
  • 07

    Könyv-Bor-Jazz Fesztivál Ünnepi Könyvhét

    10:00 -18:00
    2023.06.07-2023.06.11
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Irodalom és koncertek.

    Magyar Mozgókép Fesztivál

    15:00 -23:00
    2023.06.07-2023.06.10
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Mozipremierek, szabadtéri vetítések.

  • 08

    Tandori Rhodes Show

    19:00 -21:00
    2023.06.08
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Emlékezés Tandori Dezsőre.

  • 09

    Jazzköltészet

    18:00 -20:00
    2023.06.09
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gyukics Gáborral és Grencsó Istvánnal.

    Éles Gábor Trió

    21:00 -23:00
    2023.06.09
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Jazz koncert.

  • 10

    A füredi rabbi séta

    11:00 -13:00
    2023.06.10
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Tematikus városnézés.

    Boglár itt és most

    16:00 -18:00
    2023.06.10
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Kiállításmegnyitó.

  • 11
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004