Oldal kiválasztása

Füredkult

A három füredi ékkő, a Vaszary Villa, a Jókai Mór Emlékház és a Városi Múzeum működtetésére hozta létre az önkormányzat a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft-ét. A három kulturális intézmény teljes rekonstrukciója kétmilliárd forintba került, amelyből másfél milliárdot uniós támogatásként kapott a füredi önkormányzat.

Vaszary Kolos esztergomi érsek egykori nyaralója, a teljes rekonstrukció után most képzőművészeti galéria, amely a tárlatok mellett koncerteknek, irodalmi esteknek és múzeumpedagógiai foglalkozásoknak is helyet ad.

Jókai Mór 1870-ben épült villája, ahol talán legnépszerűbb művét az Aranyembert írta, emlékház. Az itt berendezett kiállítás az országban is kuriózumnak számító, sajátos módon ad bepillantást az író füredi mindennapjaiba, s idézi meg a család társasági életének hangulatát.

A néhai fürdőigazgató villájába pedig a Helytörténeti Gyűjteményt és a Látogatóközpontot is magába foglaló Városi Múzeum költözött, ahol négy nagyobb téma: a közlekedés, a gyógyfürdő, az Anna-bál és a színház köré csoportosítva követhető nyomon Balatonfüred reformkori története.

Az egymástól csak pártucat lépésre álló patinás épületek s a bennük helyet kapó szellemiség Balatonfüred újkori fejlődésének egyik záloga.
Honlap.

Megosztás

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
szeptember 27 - október 03
  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29
    Nincsenek események
  • 30

    Velünk élő kiválóságok

    18:00 -20:00
    2021.09.30-2021.10.30
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Beszélgetés Eppel Jánossal.

    Parker Jazz Club

    19:00 -22:00
    2021.09.30
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Nagy János Trió koncert.

  • 01

    A Zene világnapja

    10:00 -19:00
    2021.10.01
    Balatonfüred, Szent István tér
    Balatonfüred, Szent István tér

    Zenés flashmobok.

    Ferencsik-napok

    16:00 -20:00
    2021.10.01-2021.10.08
    Balatonfüred, Ady Endre út 13.
    Balatonfüred, Ady Endre út 13.

    Koncertek, előadások.

  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004