A város NBI-es csapata a BALATONFÜREDI KSE.
Balatonfüreden éppen ötven esztendeje, egy akkor fiatal testnevelő, a ma is itt élő Glatz Laci bácsi honosította meg a kispályás kézilabdát. Évtizedes megyei szereplés után a kilencvenes évek elejére lett stabil NB II-es sportág ez a labdajáték Füreden, majd a 95/96-os szezon után jutottak fel a másodosztályba.
A feljutás után rögtön másodikak lettek és osztályozót játszhattak a Cegléddel az NBI-ért. A sors furcsasága, hogy akkor ezt éppen a BKC mai csapatkapitánya, az akkor a ceglédi kapuban parádézó Cziráki Zsolt akadályozta meg. Hosszú évekig idegenben, Veszprémben és Alsóörsön játszotta a hazai meccseit a füredi csapat, mely az elmúlt tíz esztendőben mindvégig a másodosztály élvonalához tartozott, de a hőn áhított első osztály csak nem akart összejönni.
A harmadik évezred két fontos változást hozott. Megépült a minden igényt kielégítő, válogatott mérkőzéseknek is helyet adó Balaton Szabadidő és Kultúrális Központ csarnoka és létrejött Balatonfüred, Balatonalmádi és Alsóörs csapatainak az összefogásából a Balatonfüredi Kézilabda Club. Ennek fényes eredményeként, ötven évvel a füredi kézilabdázás kezdetei után a BKC a Budapest Bank Férfi Kézilabda Ligában kezdte el a 2007-2008. évi szezont.
További részletek, eredmények, tudósítások »
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben