Épül az óváros központjában, a Szent István téren álló új épületegyüttes, ez a városrész fejlesztésének talán leghangsúlyosabb része. Mélygarázsnak, üzleteknek, magánlakásoknak, banknak és gyógyszertárnak ad majd helyet az épület, de itt lesz az okmányiroda is. Videó az építkezésről.
Az építkezés az első fontos állomása az óváros fejlesztésének, és mint ilyen, megszabja annak későbbi fejlődését. Lényeges szempont, hogy a beruházás révén megoldódjanak a környék parkolási gondjai illetve új helyre költözhessen a hivatali ügyintézés. Átalakul a Szent István tér hangulata és funkciója, egy igazi, markáns megjelenésű városrészi központ lesz – foglalta össze a beruházás fontosságát András István, a város főépítésze.
Mintegy nyolcvan férőhelyes mélygarázs húzódik majd meg a három tömbből álló épületegyüttes alatt. Az épületek földszinti részében kap helyet az okmányiroda és összesen tizennégy üzlet illetve irodahelyiség, az emeleteken pedig huszonöt lakást alakítanak ki. Az épületeket kisebb, védett terek, parkok választják majd el egymástól.
A terveket Major György Ybl-díjas építész készítette, fontos szempont volt, hogy az új épületek illeszkedjenek a környék műemléki védettségű házaihoz és ne takarják ki a Piros templomot. Ezért a templom felé legközelebb eső épületet a területen korábban álló házhoz képest kicsit beljebb építik, tetőszerkezetét pedig úgy alakítják ki, hogy ne zavarja a templom látványát.
Az építkezés önkormányzati illetve magánberuházásban zajlik, a tervek szerint jövő év végére teljesen elkészül.
Az építkezésen készült videó itt nézhető meg.
kiváncsi autós
2025.04.14.
Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…
Bővebben
Gab
2025.04.13.
Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…
Bővebben
Francia krémes, jaj nekem
2025.04.10.
Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…
Bővebben