Oldal kiválasztása

Pethőné Schulcz Ágnes

Balatonfüreden több mint harminc éve – házasságkötésem óta – élek. Végzettségem okleveles könyvvizsgáló, adószakértő, jelenleg gazdasági igazgatóként dolgozom.
A gazdasági élet és a jogszabályok változása miatt a folyamatos képzés elengedhetetlen számomra. A közéletbe először 1990-ben kerültem a helyi önkormányzati választások alkalmával, mint választott képviselő. A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság Elnökeként dolgoztam és tevékenykedem jelenleg is.Önkormányzati képviselőként feladatomnak tartom városunk – választókörzetem – további fejlődését, szépülését és gyarapodását. Gyakorló szakemberként szeretném szakmai tapasztalatommal Balatonfüred gazdasági fejlődését segíteni, munkahelyteremtő beruházások megvalósításában részt venni.
Becsülettel és tisztességgel szeretném képviselni a választópolgárok érdekeit.
Fontos számomra az elkövetkezendő nemzedék jövője, s remélem egy élhető, tiszta, konfliktusmentes időszak alapjait teremtjük meg unokáink számára.
Telefonon mindig elérhető vagyok, személyes megbeszélés előzetes egyeztetés alapján lehetséges. Várom megkeresésüket! (06-20/537-84-45)

Tisztelettel: Pethőné Schulcz Ágnes 7. sz. választókörzet

Megosztás

Programok

Űrkongresszus

2025-11-12. 09.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Előadások, faültetés.

IV. Runpunch

2025-11-09. 07.00 Kisfaludy Galéria

Családi futóverseny.

Márton-nap

2025-11-08. 17.00 Arácsi Népház

Újbor ceremónia.

Ellopott gyermekkor

2025-11-08. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Bibók Bea előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

Elhunyt Erdei László

Elhunyt Erdei László az egykori Balatonfüredi Szolgáltató Ipartestület alelnöke.

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

Bagóstopp

2025.11.01.

Mindenféle szarkazmus nélkül, tényleg gratulálok a döntéshez! Ennek legalább tényleg van értelme! Még sok ilyet (nem tudok nem a turistastoppra…

ami sok, az sok!!!

2025.10.25.

Tudna valaki értelmes választ adni, hogy mi folyik már több mint egy éve a Köztársaság lakótelep környékén? Legalább négyszer ásták…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart