Könnyen elképzelhető, hogy akár még ez év ősszel elindulhat a régóta várt városi uszoda építése. A meglehetősen költséges üzemeltetés ellenére a szándék eltökélt, úgy tűnik megvan a leendő helyszín is, most már csak a megfelelő forrást kell megtalálni a beruházáshoz.
Évek óta gond, hogy a városban nincs olyan uszoda, amelyet egész évben lehetne látogatni s egyben alkalmas lenne az iskolások úszásoktatására is. Az egykori fürdőház megépítése kapcsán a honlap fórumában több hozzászóló is felvetette egy városi uszoda létesítésének fontosságát, voltak, akik egyenesen azt javasolták, építsék meg az uszodát a fürdőházban. Az esetlegesen felépülő fürdőházban ugyan biztos nem lesz uszoda, de a város vezetése komolyan fontolgatja egy ilyen létesítmény megépítését.
A tervek szerint a Balaton Szabadidő Központ melletti egyhektáros önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon építenék fel a városi uszodát. A többfunkciós épületben kiszolgáló helyiségek, öltözők, irodák, tanuszoda illetve egy 25 méter hosszú és 12 méter széles vagy egy 33 méter hosszú és 20 méter széles úszómedence létesülne.
– Nagyon meg kell gondolni a méreteket, hiszen rendkívül nagy üzemeltetési költségei vannak egy ilyen uszodának. Mérlegelnünk kell majd több szempontot, azt mindenképpen szeretném, hogy a medence alkalmas legyen úszásoktatásra, akár még vízilabda edzéseknek is helyet adjon. Tudom, hogy nagy igény van egy uszodára. Eltökélt szándékunk, hogy létesítünk Füreden a sportcsarnok és a patak közötti területen egyet, de ez több száz milliós költséggel jár, mindenképpen pályázati forrást kell hozzá találnunk – vélekedett dr. Bóka István.
A polgármester kérdésünkre elmondta: a Parlament elkészítette a sportfinanszírozási törvényt, amely már csak az unió jóváhagyására vár. Ha ez megtörténik, s hatályba lép a törvény, akkor elindulhatnak az ehhez kapcsolható uniós pályázatok és optimális esetben még ez év ősszel elkezdődhet a városi uszoda kiépítése.
balatonfured.hu
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben