Oldal kiválasztása

Verseny virágokkal

Szerző: | 2011-03-26.

Újra meghirdették a Virágos Magyarországért mozgalmat, amelyen ezúttal is elindul Balatonfüred, egyben, mint tavalyi győztes, Paloznakkal közösen, az országot képviselve nyáron részt vesz az Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyében is.

– Magyarország egyik legsikeresebb mozgalma ez, ami már rég túlmutat a települések virágosítási programján. A mozgalom egyik legfontosabb célja a belföldi turizmus népszerűsítése, a szemléletformálás: nem kell feltétlen külföldre utaznunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, hogy tiszta, szép és fejlődő településeket lássunk. Ezt példázzák a tavalyi győztesek is, hiszen Balatonfüred és Paloznak egyaránt büszke lehet magára, méltán képviselhetik majd az országot az európai megmérettetésen – vélekedett a fővárosban tartott sajtótájékoztatón Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.

Kunczéné Fellegi Katalin az európai verseny fővédnöke hangsúlyozta: nincs még egy ilyen jelentős civil kezdeményezés a kontinensen, hiszen a számítások szerint 55 millió embert érint a mozgalom, ezért is nagy öröm, hogy az induló 12 ország, 22 ezer települése között ott lehet a két Balaton-parti település.

Pollák Erika, az 1994-ben induló Virágos Magyarországért verseny egyik főszervezője elmondta: a verseny jelentősen megváltoztatta a települések képét, ráadásul nem csupán a zöld felületek növeléséről, és a virágosításról van szó, hiszen a mozgalom felhívta a figyelmet az ökológiai egyensúly fontosságára és a környezettudatos életre is.

{photogallery}391{/photogallery}

– Rendkívül nagy értéke van a hazai versenynek. Balatonfüreden hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordítunk a környezet szépítésére, a város közterületeinek gondozására. Több olyan jelentős fejlesztés valósult meg Füreden, amelyek hozzájárultak a település képének fejlesztéséhez. Készülünk az európai megmérettetésre, tudjuk az elvárásokat, külön forrást is biztosítunk ehhez, de még egyszer hangsúlyozom, jó, hogy a felkészülést nem most kell elkezdenünk, következetes munkával évek óta igyekszünk szebbé, rendezettebbé tenni a várost – vélekedett a Béke Hotelben rendezett tájékoztatón dr. Bóka István polgármester.

Czeglédy Ákos a falvak kategóriájában első helyezést elért és így az európai versenyen szintén résztvevő Paloznak polgármestere kiemelte: Harminc évvel ezelőtt még funkció nélküli falunak titulálták, aztán következett a rendszerváltás és ezzel Paloznakon is sok minden megváltozott. A falu Hild-, illetve Falumegújítási díjat kapott, sajátos hangulatával nem csak élhető és szerethető településsé vált, de a turisták kedvelt úticéljává is.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
május 01 - május 07
  • 01
    Nincsenek események
  • 02

    Filmklub: Simon mágus

    20:00 -23:00
    2023.05.02
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Enyedi Ildikó filmje.

  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események
  • 05

    Arcaim

    18:00 -20:00
    2023.05.05
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kővári Zsuzsanna tárlata.

  • 06

    65. Jubileumi Magyar Fodrász Bajnokság

    09:00 -18:00
    2023.05.06-2023.05.07
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Fodrászverseny-show.

  • 07

    Sportpark megnyitó

    10:00 -18:00
    2023.05.07
    Balatonfüred, Nagyfenyődűlő út
    Balatonfüred, Nagyfenyődűlő út

    Szabadidő sportok.

    A mikrovilág zenéje

    17:00 -19:00
    2023.05.07
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Dr. Oláh Éva Mária előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004