Oldal kiválasztása

Az építkező város

Szerző: | 2011-04-08.

Megnyílt a Hunfila 2011 nemzetközi bélyegkiállítás, amelynek részeként negyven év után ismét Füredet ábrázoló bélyegeket adtak ki a város kettős jubileumának tiszteletére. Isten tenyerében vagyunk, hogy ilyen szép helyen élhetünk – mondta ünnepi beszédében Bóka István polgármester.

 

A 84. országos bélyegnapra nyolc országból érkeztek kiállítók. Az Anna Grand Hotelben helyet kapó, több száz millió forint értékű tárlat megnyitóján Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Posta elnöke kiemelte: a bélyeg a magyar kultúra tükre, ízlésformáló és elviszi a hírünket messzi országokba is.

– Legyen mértéktartó az ünneplés ugyanakkor joggal büszkék lehetnek a Fürediek, mert ez egy építkező város, ahol állandó építés folyik a szellem erejével is. Jelentős önerő is van a fejlesztésekben, ami a város életképességét bizonyítja. A reformkor a kulturális városépítkezés alapja, most Füred második reform korát éli. Füred soha nem volt önfeladó város, aki akarta megtalálhatta itt a boldogságát, az emberi lét teljességének igényes megélését biztosítja. Az együvé tartozás, az egyfelé húzás a legnagyobb erényünk. Füredinek lenni nem csak kötelesség, de élmény is – fogalmazott Bóka István ünnepi beszédében.

{photogallery}415{/photogallery}

A település első írásos említésének 800. és várossá avatásának 40. évfordulója alkalmából a képviselő-testület ünnepi ülést tartott a Kisfaludy Galériában. A testvérvárosi delegációk és a szépszámú érdeklődő előtt az ülésen átadták a város rangos kitűntetéseit. Balatonfüred Város Díszpolgára címet kapott Petrőcz Lászlóné nyugalmazott református lelkész illetve Gyűrű Géza pápai prelátus. Balatonfüred Városért kitűntetést vehetett át Nagy János a kézilabda klub alapítója, Tósoki Csaba építész, és a Balatonfüredi Yacht Club képviseletében Nagy R. Attila. A város díszoklevelét Lichtneckert András levéltárosnak adták át.

A hétvége programja:

Április 9.

9.30 Nemzetközi kispályás labdarúgó torna a Sportcsarnokban

10.00 Gyermekfilmek vetítése a Balaton moziban

13.00-16.00 Gyermekprogramok a Sportcsarnokban

13.30 órakor Megemlékezés Kőrösi Csoma Sándor szobránál (Tagore sétány)

14.00-15.00 Nemzetközi sajtótájékoztató az évfordulók, valamint az EU-s elnökség füredi eseményeiről a Vaszary Villában

15.00 Várostörténeti vetélkedő Debrecen és Balatonfüred középiskolás csapatainak részvételével a Kisfaludy Galériában

16.00 Ökumenikus Istentisztelet Széchenyi István emlékére a Piros templomban

19.00 Hangverseny a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével a Sportcsarnokban

21.30 Tűzijáték a Mólón

Április 10.

11.30 A bélyegkiállítás ünnepélyes zárása az Anna Grand Hotelben majd Díjátadó

17.00 Az Arácsi Népház és a Postamúzeum ünnepélyes átadása, Vadászati és Geológiai kiállítások,majd az arácsi művészek kollektív tárlatának megnyitója

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi habzás

2024-10-26. 17.00 Arácsi Népház

Kézműves sörök bemutatója.

Hírek, Agora

Hírek

Áramszünet a városban

Novemberben az elektromos hálózat fejlesztési munkálatai miatt több napon is áramszünet lesz a városban.

Forgalomkorlátozás

Közműépítési munkálatok miatt ideiglenes forgalomkorlátozást vezetnek be a Koloska utcában.

Büntetések az utakon

Országosan fokozott ellenőrzést tart a rendőrség az utakon. Jelentős büntetésre számíthatnak a mobilozók.

füredi átlagnyug(nyög)díjas

2024.10.08.

Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…

Szerettem vonatozni

2024.10.05.

Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…

Mert ha elindul a vonat...

2024.09.26.

Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Mvm Cmyk Emblem Mg
Szerencsejáték Zrt
Bahart