Ahol ésszerűen és felelősen gazdálkodnak ott saját forrást is tudnak biztosítani az uniós támogatásokhoz. Balatonfüred erre a legjobb példa, mintaszerűen használják az uniós forrásokat. Füredet érdemes megmutatni, kiemelni – vélekedett Győri Enikő, EU-ügyekért felelős államtitkár.
A város több uniós programnak is helyet ad, köztük miniszteri szintű találkozónak, (részletek itt) nem véletlenül, hiszen Fürednek nagy a vonzereje, érdemes megmutatni a diplomatáknak az itt elért eredményeket – vélekedett az államtitkár, aki Magyarország európai uniós elnökségének első három hónapját eredményesnek értékelte. Hangsúlyozta: sikerült egy olyan megállapodást kötni a 27 tagállam között, amely deklarálja, hogy nem engedik az államokat eladósodni. Nem engedik a költségvetési hiányok felhalmozódását, mert ezek nem csupán az adott államot, hanem az egész európai közösséget sújtják.
– Egy vidámabb, boldogabb, élhetőbb világot szeretnénk, ez a fő célkitűzésünk, az uniós és a magyar polgárok boldogulása érdekében dolgozunk. Egy erős Európai Unióban gondolkodunk, amely erős, közös politikával rendelkezik. Mindent ennek érdekében teszünk – fogalmazott Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára a Vaszary Villában rendezett sajtótájékoztatón.
Az államtitkár kiemelte, a legfontosabb feladatok közé tartozik még, hogy minden uniós országban biztonságos élelmiszereket forgalmazzanak, hogy 2014-re egy egységes energiapolitika és energiapiac álljon fel, valamint, hogy a roma közösségekre, ne a munkanélküliséget növelő tehertételként, hanem értékes európai kisebbségként tekintsünk.
A sajtótájékoztatón Doncsev András a város alpolgármestere Füred kettős jubileumának apropóján tartandó rendezvényekre hívta fel a figyelmet, Czirók Dénes a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének elnökségi tagja pedig az Anna Grand Hotelben látható nemzetközi bélyegkiállítást méltatta.
balatonfured.hu
Egy állandó lakos
2025.05.14.
Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…
Bővebben
2025.05.13.
Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…
Bővebben
sirjak vagy nevessek?
2025.05.10.
Ezt a hozzászólást olvasva majdnem elsírtam magam. Szegény nyaralótulajdonosok, hogy sajnálom őket. Valahol van egy lakásuk, itt meg egy nyaralójuk.…
Bővebben