Oldal kiválasztása

Jókai-hagyomány bablevessel

Szerző: | 2011-05-03.

Huszadik alkalommal rendezi meg a város az író kultuszát erősítő Jókai napokat. Egyedi tárlatvezetések az író villájában, koncert, Jókait megidéző séta, monológok és persze irodalom. Jókai szelleméhez hűen gasztronómia és csillagvizsgálás. Idén Kecskemét a díszvendég.

 

Újdonság, hogy ezúttal a rendezvény hagyományos kulturális programjai mellett az íróra reflektáló, a füredi színházi gyökereket feltáró színháztörténeti konferenciát is rendeznek. Részletek itt.

A díszvendég Kecskemét, két világbajnok mesterszakácsot hoz magával, ők főzik meg az író kedvelt ételeiből a Jókai díszebédet, és hogy az irodalom se maradjon el, érkezik az alföldi városból a Forrás folyóirat szerkesztősége. A Jókai napok részletes programja itt olvasható.

Abban, hogy Jókai, irodalmi jelentősége mellett, immár a város egyik turisztikai hívószava is, nagyban hozzájárulnak a Koloska- völgyi bableves főzőversenyek. Idén 43 csapat méretteti meg magát, (május 7-én, szombaton délelőtt tíz órakor kezdődik a főzés) és először a rendezvény történetében a győztes az elismerő tekintetek mellett hazaviheti a város különdíját, egy dísz plakettet is.
A főzőverseny helyszínére gépkocsival nem lehet behajtani, az érdeklődőket a Kisfaludy strand parkolójából induló buszok szállítják majd ki a völgybe. (A járatok menetrendje a cikk végén csatolva.)

– Ez a város egyik tradicionális rendezvénye, Jókai erősen kötődik Füredhez és a város is ragaszkodik az íróhoz. Nem mindig volt ilyen nimbusza Jókainak, abban, hogy most nagy íróként gondolunk rá, úgy vélem van szerepe az immár jubileumot ünneplő rendezvénynek is. Azt se felejtsük el, hogy a villában kialakított emlékház tárlatát idén rangos díjjal ismerték el. Az emlékházat több ezren látogatták eddig meg, mint ahogy a Jókai napok is az egyik legnépszerűbb programja a városnak – vélekedett az önkormányzat művelődési osztályának vezetője. Szabó Lajos hangsúlyozta: idén Kecskemét városa lesz a rendezvény díszvendége és kísérő programoknak ad helyszínt Paloznak, mindkét településsel ez év januárjában a Magyar Kultúra Napján kötött kulturális és turisztikai megállapodást a város.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szaffi – családi opera

2025-05-02. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Jókai Mór: A cigánybáró című regénye nyomán.

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

2025.04.19.

Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart