Oldal kiválasztása

Tolnay regatta

Szerző: | 2011-05-08.

Első alkalommal rendezte meg a Balatonfüredi Yacht Club a Tolnay Kálmán László emlékversenyt. Kifogástalan időben, 35 hajóval, több mint 150 fős mezőnnyel rajtolt el a kiváló vitorlázónak, a kétszeres olimpikonnak emléket állító, hagyományteremtő szándékkal útjára indított egy napos túraverseny.

 

A 2010-ben, 86 éves korában elhunyt Tolnay Kálmán László a Magyar Vitorlás Szövetség örökös tiszteletbeli – a Balatonfüredi Yacht Club örökös tagja, Balatonfüred sportjáért kitüntetettje, kétszeres olimpikon, többszörös magyar bajnok és Kékszalag győztes. A kiváló sportoló előtt tisztelegve a füredi vitorlázó egyesület hagyományteremtő szándékkal indította útjára az első Tolnay regattát.

Bár a verseny napján reggel még tükörsima volt a Balaton, ami nem kecsegtetett sok reménnyel, később megérkezett a várva várt szél is, így délelőtt tíz órakor elrajtolhatott a mezőny.

Az emlékverseny abszolút győztese az ifj. Rauschenberger Miklós kormányozta Principessa lett, a második helyet az Irokéz, a harmadikat a Passione csapata szerezte meg. A díjakat a versenyt szponzoráló Sopron Bank képviseletében, Berki Mihály vezérigazgató helyettes adta át.
A díjkiosztón részt vett Tolnay Kálmán László unokája.

Videó az emlékversenyről.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Huray-estek

2026-02-06. 17.00 Huray villák

Előadás.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart