Oldal kiválasztása

Könyvhét zenével és képekkel

Szerző: | 2011-05-31.

A debreceni Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete kiállításának megnyitójával kezdetét vette az idei könyvhét. A városban egy héten át zajlanak majd a kulturális programok: kötet-, és folyóirat bemutatók, irodalmi estek, koncertek illetve kiállítások. A hétvégén, a Vitorlás téren könyvvásár.

 

Balatonfüred immár több, mint tíz éve egyik kiemelt vidéki helyszíne az Ünnepi Könyvhétnek, ezúttal is egy héten keresztül minden nap több program is várja az érdeklődőket. Bár a rendezvényt hivatalosan június 3-án nyitja meg Juhász Ferenc Kossuth-díjas költő, addig is zajlanak az események a városban, koncertet ad a Debreceni Kodály Kórus és bemutatkozik a Mediterrán Világ című kulturális folyóirat is.

– A városnak fontos a kultúra, így a könyvhét is. Nem csupán programokat szervezünk és támogatunk, és alkalmanként, mint például a Fordítóház esetében, mecénásként is fellépünk, de a könyvkiadásban is élenjár a város, sőt országos hírű költőversenyt is rendez. Sok művész kötődött és kötődik most is Füredhez, vannak hagyományaink. Úgy gondolom a 2009-ben adományozott, a Kultúra Magyar Városa cím nem csak formalitás, ezt az elismerést megtöltöttük tartalommal. Ez az egy hét is több művészeti ágat ölel fel, hiszen az irodalom mellett lesznek koncertek és kiállítások. Külön érdekesség, hogy idén egy, a Helka fedélzetén játszódó, így Füredhez kapcsolódó kalandregény is megjelent – válaszolta kérdésünkre Hári Lenke, a város alpolgármestere, aki a Kisfaludy Galériában köszöntötte a debreceni grafikusműhely alkotóit.

A kiállításon több, mint húsz a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületéhez tartozó debreceni alkotó munkái, köztük több Balatonfüredet ábrázoló grafika is látható.

Az Ünnepi Könyvhét városban rendezendő további programjai itt olvashatók.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart