Megérkeztek a magyar festészet klasszikusai a Vaszary Villába. A mintegy hetven alkotás közül Mednyánszky László Ágrólszakadt című olajfestménye a legértékesebb, ötvenmillió forint a becsült értéke. A hétvégén, szombaton nyílik a tárlat. Ott voltunk a képek kicsomagolásánál.
A magyar festészet klasszikusai – Mednyánszkytól Barcsayig című kiállítás anyaga a Kecskeméti Képtárból érkezett. Ifj.Gyergyádesz László, az alföldi képtár igazgatója, egyben a füredi kiállítás kurátora és Kállói Judit, a Vaszary Villa művészettörténésze már el is kezdték a termek berendezését.
Számos nagy magyar festő alkotása lesz látható a tárlaton: Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József, Iványi-Grünwald Béla, Márffy Ödön, Vaszary János mellett egy egész külön termet kapnak majd Mednyánszky László festményei, akitől a híres csavargó sorozatának néhány képe illetve az egyik legjelentősebb portréja: Kurdi Bálint arcképe, amely életének legnagyobb plátói szerelmét ábrázolja. A tárlaton a paraszti életvitelt soha el nem hagyó, napközben szobafestőként és földművesként dolgozó, esténként pedig alkotó Tóth Menyhért több festménye is látható lesz. A kiállítás rendezője őt tartja a 20. századi magyar festészet egyik legérdekesebb alakjának.
{photogallery}553{/photogallery}
– Nagyon megosztó alkotó volt, egészen különleges képeket festett. Nagy magányos, életműve európai szinten is jelentős, úgy gondolom, még kell húsz év, hogy igazán megismerjék és elismerjék életművét hazánkban és külföldön egyaránt. Számomra ő az egyik legeredetibb magyar festőművész – fogalmazott ifj.Gyergyádesz László.
A kiállításról bővebben itt.
A megnyitó programja.
balatonfured.hu







igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben
szintén nagyon fáradt füredi
2025.12.10.
Egyetértek rezignált füredivel, sőt. Én egyébként Judithoz képest pont fordítva érzem, évtizedek óta és évről évre egyre inkább: pont, hogy…
Bővebben