A hazai festészet aranykorát, jelentős alkotók főműveit öleli fel a tárlat. Mivel nem a szemünkkel, hanem az agyunkkal látunk, ezért a kiállításokon újra és újra születnek a festmények. Ezért vagyunk most itt, hogy ez megtörténjen. A magyar festészet klasszikusaiból nyílt tárlat a Vaszary Villában.
E szavakkal nyitotta meg ifj. Gyergyádesz László, a Kecskeméti Képtár igazgatója, a kiállítás rendezője, a magyar festészet klasszikusait bemutató tárlatot a Vaszary Villában. A kiállításon látható mintegy hetven festmény az ország második legnagyobb közgyűjteményének, a Kecskeméti Képtárnak az anyagából származik. Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József, Iványi-Grünwald Béla, Márffy Ödön, Vaszary János és a külön teremben látható Mednyánszky László – csak néhány alkotó a tárlaton szereplő festőművészek közül.
– Két korszakos magángyűjteményből láthatók itt festmények kiegészülve a 20. századi magyar festészet egyik legegyetemesebb alkotója, Tóth Menyhért életműanyagának egy kis szeletével. Ez itt valóban a magyar festészet aranykora – mondta Gyergyádesz László.
– Számos kiemelkedő remeket hoztunk el a Kecskeméti Képtárból, hogy megmutassuk, azt az értéket, amit elődeink hagytak ránk. Remélem úgy érzik majd, igazi kincseket látnak – fogalmazott megnyitó beszédében Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere, aki végül Klebelsberg Kunó egykori minisztert idézte: tessék tudomásul venni, hogy vidéken is van kultúra és művészet.
Dr. Bóka István polgármester beszédében hangsúlyozta: büszke a város a három új kulturális intézményére, a Vaszary Villára, a Jókai Emlékházra és a Városi Múzeumra, amelyek nagyobb városok hasonló intézményeihez képest is több látogatót vonzanak. – Gratulálok a kiállítás rendezőinek. Meggyőződésem, hogy olyan rangos kiállításokat kell szervezni a Vaszary Villában, amelyek erősítik Balatonfüred egyediségét.
A megnyitón a kecskeméti Kodály Iskola művésztanárai adtak koncertet.
A kiállításról bővebben itt.
A tárlat szeptember 11-éig látogatható a Vaszary Villában.
balatonfured.hu
kiváncsi autós
2025.04.14.
Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…
Bővebben
Gab
2025.04.13.
Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…
Bővebben
Francia krémes, jaj nekem
2025.04.10.
Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…
Bővebben