Több mint fél év szünet után megújulva, ám a régi patinát megőrizve, újra kinyit Füred emblematikus, műemlék épülete, az egész Balaton talán legjobb adottságú vendéglátóhelye, a Stefánia Vitorlás Étterem. Történelem, anekdoták, lefegyverző vízpart és panoráma egy helyen.
A műemlékvédelmi hivatal szigorú felügyelete mellett immár hónapok óta tart az egykori hajóépítő műhely, klubház rekonstrukciója.Nagyjából ötven millió forintból újítják fel a házat, a belső éttermi rész kialakítása az egykori funkciót, a hajóépítő műhelyt stilizálja majd, régi hajós ereklyék kapnak helyet a térben, köztük a híres Tramontana egykori gerince. A terasz és az épület között egy 140 négyzetméteres télikertet alakítanak ki. Az étterem és a szomszédos ingatlanon lévő Balatonfüredi Yacht Club között pedig megnyitják az átjárót.
– Nem volt kérdés, hogy itt szeretnénk egy igazán jó helyet csinálni. A Vitorláshoz mindegyikünket kötnek élmények, meggyőződésünk, hogy ez a Balaton legszebb vendéglátóhelye. Veretes történelme van az épületnek, amely mindig is a város egyik jellegzetessége volt és itt van a Balaton a lábunknál páratlan panorámával. Ilyen nincs még egy – mondják a korábban a füredi Bazsalikom Éttermet működtető vendéglátók.
Rostási Péter, Szölösi Tamás és Takács Attila egy befektető segítségével, jelentős hitelből, a korábbi tulajdonostól megvette a Vitorlást, most azon dolgoznak, hogy július első hetében kinyithasson az étterem.
– Egy igényes, megfizethető éttermet szeretnénk kialakítani, ahol jó ételek és jó hangulat van. Mindenképpen lesz az étlapon többféle balatoni hal, és terveink szerint délutánonként élő zene – mondják a tulajdonosok.
A Vitorlás felújítása több szakaszban történik, a júliusi nyitásra egyelőre a ház alsó szintje és a vendégtér készül el. A későbbiekben tervezik a szabadtéri terasz átépítését, amelynek szélére a vízzel párhuzamosan mozgatható kis színpad kerül majd. Az emeleten egy hetven férőhelyes különtermet alakítanak ki, felújítják és kibővítik a házat körbeölelő teraszt, a Zákonyi utca felé is kinyitják az épületet és lehetővé teszik, hogy ideiglenesen vitorlással ki lehessen kötni az étteremnél.
balatonfured.hu
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben