Oldal kiválasztása

186. Anna-bál

Szerző: | 2011-07-07.

Már minden jegy elkelt a 186. Anna-bálra. A július 23-án az Anna Grand Hotel patinás termeiben és kertjében rendezendő est díszvendége ezúttal Kecskemét lesz, fővédnök dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter. Akik nem jutnak be a bálra, azok sem maradnak programok nélkül. Videó a menüről.

 

Az összes, mintegy háromszáz jegy elkelt a bálra, a legolcsóbb belépő 45 ezerbe a legdrágábbak 60 ezer forintba kerültek. A díszvendégekkel együtt ötszáz vendég lesz az idei Anna- bálon, amelynek menüsorát Szíjártó Balázs olimpia bajnok séf készíti.

Az Anna- báli menüről készült videó itt látható.

A bál történetét bemutató film és az esemény hivatalos honlapja itt érhető el.

A hagyományoknak megfelelően a város idén is minden 18 éves balatonfüredi hölgynek meghívót küldött, várhatóan 11 füredi első bálozó lány vesz részt az esten, amelyet immár ötödik alkalommal élő adásban közvetít majd a Duna Televízió. Idén is átadják a Kiss Ernő-díjat, ismét megrendezik a tradicionális kísérőprogramokat, a szívhalászatot, az utcabált illetve a bál szépeinek sétakocsikázását. A bál szépségkirálynője és két udvarhölgye ezúttal is herendi vázát kapnak ajándékba. Részletes program itt.

– Folytatjuk a tradíciót. Az ország legrégebbi bálja ez, amelyet évről évre igyekszünk megújítani, így lesz ez most is. Idén Kecskemét lesz a díszvendég és újra gondoltunk azokra, akik nem jutnak be a bálra, nekik több programot is kínálunk – fogalmazott Bóka István polgármester a bál helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

Zombor Gábor Kecskemét polgármestere kiemelte: nagy megtiszteltetés számukra, hogy a bál díszvendégei lehetnek, természetesen helyi specialitásokkal készülnek, olyan előadásokat hoznak, amelyek a nagyközönség számára is nyitottak lesznek.
– Újat, szépet és értékeset igyekszünk hozni a bálra- jegyezte meg Zombor Gábor.

A sajtótájékoztatón részt vett Kocsis Korinna, a tavalyi bál szépe, aki elmondta: soha nem felejti el az itt szerzett élményeket, a bál óta több rendezvényen is képviselte Balatonfüredet, ezek az alkalmak szintén maradandó élmények számára.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet és megírhatja véleményét is.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Kőfürdő

2025-03-29. 15.00 Huray villák

Néma Júlia keramikus kiállítása.

Hírek, Agora

Hírek

Vágányzár

Április 7-10-ig vonatpótló autóbuszok járnak Székesfehérvár és Balatonfüred között.

"alvóbabák" az utakon

2025.03.18.

A gyorshajtókat büntetik és joggal, de mikor büntetik már a másik oldalt? akik tiszta útviszonyok mellett is csak 65-75 km-el…

Krónikás

2025.02.28.

A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…

Kérdés-nek

2025.02.05.

Köszönöm a választ!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
300x160px
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart