Oldal kiválasztása

Füred: klasszikus és modern

Szerző: | 2011-08-23.

A városban rendezik meg a hazai építész szakma legfontosabb fórumát az Országos Főépítész Konferenciát, amelyen mintegy kétszáz szakember vesz majd részt. Nem véletlenül esett a választás Füredre, egyöntetű a vélemény: az elmúlt években szinte példa nélküli városfejlesztés zajlott a településen.

 

Az Országos Főépítészeti Kollégium minden évben megrendezi a konferenciát, amelynek helyszínéül rendre egy, a településépítésben élenjáró, a fejlesztésekben példamutató várost választanak. Balatonfüred adta magát, hiszen a szakmán belül is vitán felül áll: az elmúlt években több sikeres és minőségi fejlesztést hajtottak végre a városban ráadásul úgy, hogy azok egyszerre illeszkednek Füred történelmi hagyományaihoz és kisvárosi miliőjéhez illetve jelenítik meg a kortárs építészet elemeit.

A Vendégváró vízpartjaink című XVI. Országos Főépítész Konferenciát augusztus 24-26. között, az Anna Grand Hotelben rendezik meg. A több aktuális szakmai előadást felölelő fórumon bemutatkozik Nagy Ervin, az idén kinevezett új országos főépítész is. A Kisfaludy Galériában a program ideje alatt négy kiállítás is látható lesz, egyik tárlat a vízparti értékteremtő fejlesztéseket mutatja be, ebben természetesen a füredi beruházások is helyet kapnak.

A fórumra érkező mintegy kétszáz, zömében különböző települések főépítészei sétát tesznek majd a városban, megtekintik a fürdővárosi részt, Arácsot és a Szent István teret, illetve megtekintik a három új múzeumot.

– Az építész szakmán belül is jó visszhangja van Füred fejlődésének. Kitűnő adottságai vannak Balatonfürednek, amelyekkel jól élt a városvezetés, és jól megválasztott stratégiai célokat tűzött ki maga elé. A fejlesztések mennyisége mellett elismert a beruházások minősége és átgondoltsága is, ez talán a legnagyobb érdem, hiszen erre sajnos nem túl sok példa van Magyarországon. Füreden a védett, műemléki épületek felújítása úgy történt meg, hogy az épületek új funkciói jól illeszkednek az adott városrészhez, nem idegen testként vannak jelen, hanem megőrzik a hangulatos, kisvárosias jelleget. A beruházásoknál természetes anyagokat használtak, szerencsésen alakították a köztereket, odafigyeltek az arányokra. Megjelenik a kortárs építészet formanyelve is, de mértékadóan, nincsenek üveg vagy acél paloták a városban – válaszolta érdeklődésünkre András István, a konferencia szervezőbizottságának tagja, aki hozzá tette: nem véletlen, hogy több külföldről érkező szakmai delegáció is elismerően szólt már a város beruházásairól.

A város főépítésze szerint persze van még tennivaló bőven Füreden, például meglehetősen vegyes képet mutatnak a külvárosi részek, de a legfontosabb feladatnak az óváros további fejlesztését tartja.

– Folytatni kell az Óváros fejlesztését, rehabilitálni az egykori fő utcát. Gyönyörű ez a városrész is, jó szerkezetű, jellegzetes közterekkel, hangulatos részekkel. Újra élő városrésszé kell tenni ezt, olyanná, amiért a turisták is feljönnek a partról – fogalmazott András István.

A rendezvény részletes programja, további információk itt.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456
  • 12:00 -13:00
    2022.10.06

    Megemlékezés.

789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004