Ötszáz hekto fogyott a Borheteken
Több mint százezer, elsősorban belföldi vendég, huszonkettőezer eladott pohár és ötszáz hektoliter elfogyasztott, többségében száraz, fehér valamint rozé bor. Augusztus utolsó hetében még soha ennyien nem voltak a Borheteken. Minőségi italok, hamisítatlan hangulat. Vége a Borheteknek.
– Hasonló forgalom volt, mint tavaly. A kezdeti rossz időjárás miatt kicsit gyérebb volt az érdeklődés, azonban a hónap utolsó hetében rengetegen voltak a fesztiválon. Ennyien augusztus 20-a után még nem maradtak Füreden. Ötödik alkalommal rendeztünk meghosszabbított Borheteket, úgy tűnik, mostanra ért be igazán ez a kezdeményezés, az utolsó, harmadik héten rendkívül sokan voltak, amiben persze nyilván közrejátszott a meleg idő is – válaszolta érdeklődésünkre a Borheteken kiállító huszonöt borász képviselője.
Mészáros József hozzá tette: mintegy 22 ezer darab ólommentes kristályból készült borheti poharat adtak el, megközelítőleg 500 hektoliter bor fogyott és ezúttal is augusztus 20-án volt a legnagyobb forgalom, az ünnepen húszezren biztos megfordultak a pavilonoknál.
– Tapasztalataink szerint a vendégek 85 százaléka belföldről érkezett, valamelyest át is alakult a vendégkör. Míg korábban az idősebbek előszeretettel látogatták a fesztivált, idén már a vendégek legalább fele a 20-40 éves korosztályhoz tartozott. Sok volt a visszajáró, és egyre inkább a mennyiségi fogyasztás helyett a minőségi fogyasztásra helyeződik át a hangsúly. Jövőre talán a kirakodóvásárt lehetne bővíteni, idén is látszott, hogy a borok mellett egyre nagyobb igény van a minőségi termékeket kínáló kiskereskedőkre – vélekedett Mészáros József.
A boros pavilonok szétszerelését már megkezdték a gazdák, az ígéret szerint keddre (augusztus 30) visszaáll a megszokott rend a Tagore sétányon, a bicikliút újra használható lesz.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
Hozzászólások lezárva.