Oldal kiválasztása

Korszerű, polgári, modern országot

Szerző: | 2011-10-06.

Újra kell építeni a korszerű, európai, modern Magyarországot. Újra cselekvő, dolgos nemzetnek kell lennünk, vissza kell találnunk az igaz, emberi értékekhez. Ez az 1848-as történtek igazi üzenete. Ez most a jelen ifjúság feladata – fogalmazott ünnepi beszédében Katona Tamás történész.

 

Az Aradi vértanúk terén rendezett ünnepségen Katona Tamás beszédében felidézte a történelmi eseményeket, majd a jelen lévő iskolásokhoz szólt.

– 1848-as szabadságharcban egy egész nemzet osztozott, sőt több, mint egy nemzet, hiszen a történtek túlmutattak Magyarországon, a legszentebb népjog harca volt ez. Rendkívüli nemzedékre emlékezünk. A legjobb meggyőződésük szerint, híven szolgálták a hazát, a legtöbbet adták ennek a nemzetnek, nemcsak a kiváló hadvezérek, hanem valamennyi katona, aki csatlakozott a szabadságharchoz. Kötelességünk emlékezni rájuk. Kötelességünk, mert vannak dolgok, amiket ugyan elég egyszer kivívni, de az önmagában kevés, meg is kell őrizni azokat. Nem kisebb a mostani ifjúság feladata, minthogy újra létrehozza a korszerű, európai, modern és polgári Magyarországot. Ha 1848-ban sikerült, akkor ma is sikerülnie kell. Újra cselekvő, dolgos nemzetnek kell lennünk. Vissza kell találnunk az emberi, közösségi, igazi értékekhez. Mindez a mai fiatalokon áll – mondta ünnepi beszédében Katona Tamás.

Az ünnepségen az Eötvös Loránd Általános Iskola diákjai adtak műsort, közreműködött az Ifjúsági Fúvószenekar.

A megemlékezés az Aradi vértanúk terén álló kopjafák koszorúzásával zárult.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Füred Art Week

2025-07-18-20. Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti vásár.

Hírek, Agora

Hírek

Túrák szünidőben

Július 7-től egy hónapon keresztül túratábort szerveznek 6-14 éves diákoknak.

fü-fü-füredi

2025.06.17.

A móló felújításának határideje tavasszal még úgy volt, hogy a turistaszezon kezdete. De hiányzott egy fontos adat: hogy melyik évben?.....…

füredi társaság

2025.06.16.

Szombaton voltunk Badacsonyban, áthajóztunk Fonyódra, majd pár óra múlva vissza. A hajó neve Tomaj volt. Állítólag egy legújabb tervezésű és…

Árokszőlő út közvilágítás

2025.06.12.

Köszönjük az illetékesnek! A lámpa újra működik.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart