Oldal kiválasztása

Exkluzív színházi esték

Szerző: | 2011-10-08.

Neves színészek, a maguk műfajában klasszikus darabok, emlékezés a legendás dalnokra. Kamaraszínházi előadások, amelyek után rendhagyó módon borkóstolás. Öt előadással, bővített műfaji repertoárral, harmadik évadát kezdi meg az Anna Grand Hotelben a Pannon Várszínház.

 

Október 29-én kezdődik az előadás sorozat, mindjárt egy remekművel. Platón Szókratész védőbeszéde című művét Haumann Péter adja elő. Az önálló est a hazai színházi élet egyik kiemelkedő eseménye. Az exkluzív estek keretében fellép majd Eszenyi Enikő, A gyönyörben nincs középút című monodrámájával, melyet szerte az országba nagy sikerrel játszanak – jelentette be Vándorfi László igazgató.
A további három előadás a Pannon Várszínház saját produkciója lesz. A 60-as, 70-es, 80-as évek zenéjéből, az egykori Táncdalfesztiválokat megidéző musical show, a Tánc-dal-fesztivál könnyed szórakozást ígér. Molnár Ferenc vígjátéka, a Játék a kastélyban elárulja, bármilyen kosztümöt viselünk, mindig elsősorban férfiak és nők vagyunk. Az évad márciusi záró előadása pedig egy igazi kuriózum, mellyel Cseh Tamásra emlékeznek. Cseh Tamás és Bereményi Géza dalai mély és személyes hangon csendülnek majd fel a Titkos dalok című új ősbemutatóban.

– Amikor megnyitottuk a szállodát elhatároztuk, hogy a kultúra és művészetek otthona leszünk a városban. Elkötelezettségünk azóta is tart, jó példa rá az immár harmadik évadát kezdő színházi sorozat. Egyedülálló színházi élményt kínálunk. Az exkluzív színházi estekre betérő nézők társasági est részeivé válnak, szalonzenével fogadjuk őket, majd a gasztronómiai utazás során kiváló, az aznapi előadáshoz illő borokat ízlelhetnek – fogalmazott az évadnyitó sajtótájékoztatón Lengyel Ernő a hotel tulajdonosa.

Anna Grand Exkluzív Színház – Anna Grand Hotel díszterme

2011. október 29. szombat 19.00 óra
Platón: Szókratesz védőbeszéde – előadja Haumann Péter

2011. november 19. szombat 19.00 óra
A gyönyörben nincs középút Eszenyi Enikő színházi estje

2011. december 10. szombat 19.00 óra
Tánc-dal-fesztivál – játék a 60, 70, 80-as évek slágereiből

2012. január 28. szombat 19.00 óra
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban vígjáték

2012. március 17. szombat 19.00 óra
Titkos dalok – játék Cseh Tamás és Bereményi Géza dalaiból


A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004