Beköltözött az új, ezer négyzetméteres épületbe a Szociális Központ. Mostantól valamennyi szociális ellátás itt, egy helyen, az óvárosi Kéki utcában vehető igénybe. Több mint ezer ellátott, minőségi feltételek és számos feladat: az étkeztetéstől egészen a gyermekjóléti szolgálatig.
A kétszintes, korszerű, környezetbarát és energiatakarékos, közel 1000 m2-es szociális komplexum a nyár végére készült el, ám a beköltözés csak most valósulhatott meg. A 260 millió forintból épült nagy közösségi helyiségeket magába foglaló épület negyven fő befogadására illetve nappali ellátására alkalmas. Itt működik a gyermekjóléti szolgálat illetve a családsegítő szolgálat, az épületben kapott helyet az étkeztetés és a házi segítségnyújtás, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás (diszpécser központtal), illetve az idősek klubja, ahová jelenleg is várják a jelentkezőket.
A komplexumban november 29-én, kedden, 9-15 óra között nyílt napot tartanak, bárki betekinthet az intézmény munkájába.

A Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ korábban a város négy különböző pontján található, egymástól távol eső épületekben látta el feladatait. A rászorulók számának folyamatos növekedése miatt egyre nehezebb volt az elavult struktúrában biztosítani a megfelelő ellátást, ráadásul az épületek működtetése sem volt gazdaságos, ezért elkerülhetetlenné vált a városi szociális ellátás komplex fejlesztése. Az új központ hosszútávon képes biztosítani a város és kistérsége lakóinak számára a minőségi és egyenlő eséllyel elérhető szociális szolgáltatásokat.
A Füred Tv felvételén Váradi Gézáné, az intézmény igazgatója mutatja be az épületet és a komplexumban zajló szakmai munkát. Videó itt.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu







Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben