A fejlesztések éve volt 2011. Fontos beruházások, köztük a Kiserdő, az Arácsi Népház rekonstrukciója, a szociális komplexum megépítése fejeződtek be, hamarosan a városközpont rehabilitációja is elkészül. A közmeghallgatáson legtöbben az új busz menetrend iránt érdeklődtek.
– A város működése szempontjából alapvető kívánalom, hogy a működési bevételünk nagyobb legyen a kiadásoknál, hiszen így tudjuk biztosítani a különböző fejlesztésekhez szükséges önrészt. Adataink szerint a tavalyi évhez képest az iparűzési adó jelentős mértékben nőtt, a városban regisztrált vendégéjszakák száma pedig kis mértékben ugyan, de szintén több volt a tavalyinál – mondta a közösségi házban, népes plénum előtt tartott beszámolójában, dr. Bóka István polgármester, aki hangsúlyozta: az idei év a projektzárások esztendeje volt, hiszen hat jelentős fejlesztést fejezett be a város és további kettő a végéhez közeledik.
Idén megújult a Kiserdő, a reformkori városrész két meghatározó utcája a Huray és a Jókai, elkészült az Arácsi Népház és posta, illetve a szociális komplexum, az általános iskolákban pedig számítástechnikai fejlesztés valamint energetikai korszerűsítés történt. Hamarosan befejeződik a több épületet, parkot érintő városközpont rehabilitációs program és a szakorvosi rendelő fejlesztése.
– Jövő év januárban kiírjuk a pályaudvar és buszállomás felújítására szóló közbeszerzési eljárást, reményeink szerint pályázati forrásból elkezdődhet a felső városrészt a Balaton-parttal összekötő, 2,5 kilométer hosszú kerékpárút kialakítása és megkezdhetjük a nagyon rossz állapotban lévő Arácsi út teljes felújítását. Jó esély van rá, hogy a Balaton Szabadidő Központ melletti területen elkezdődhet a városi uszoda építése illetve a Lóczy gimnáziumban egy sportcsarnok kialakítása – fogalmazott Bóka István. A közmeghallgatás részletes beszámolója itt a honlapon, a 10. mellékletben olvasható.
A közmeghallgatáson többen aggályosnak nevezték a Balaton Volán új, tervezett városi menetrendjét, a felvetett kérdésekre Csima László, a közlekedési cég vezérigazgatója reagált.
– A helyi járatok üzemeltetése 44 millió forint veszteséget termel jelenleg, úgy, hogy a járatokon nagyon kevés az utas. Ezért kellett racionalizálni a menetrendet, amely kétségkívül járatszűkítést tartalmaz, viszont a város valamennyi fontos pontjára biztosítja a tömegközlekedést – vélekedett a fórumon a Balaton Volán vezérigazgatója, aki úgy fogalmazott: a januárban életbe lépő menetrendet az első negyedév tapasztalatai és az időközben felmerült jogos igények alapján újra megvizsgálják majd és a szükséges pontokon változtatnak rajta.
A menetrend részletes terve, a járatok térképei bővebben itt.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
kiváncsi autós
2025.04.14.
Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…
Bővebben
Gab
2025.04.13.
Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…
Bővebben
Francia krémes, jaj nekem
2025.04.10.
Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…
Bővebben