Március elsején vonul börtönbe Pásztor István, a Balatonfüred válogatott kézilabdázója, akit halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt jogerősen nyolc hónap szabadságvesztésre ítélt még tavaly novemberben a bíróság.
Kahler Frigyes, a Veszprémi Törvényszék kollégiumvezetője elmondta: haladék kérésére indokolt esetben bárkinek lehetősége van, ilyenkor az elsőfokon eljáró bíróság dönt az ügyben.
Pásztor István megkapta a haladékot, amely március elsején jár le, akkor fogházba kell vonulnia – tette hozzá a bírósági szóvivő. Pásztor István 2010. szeptember 29-én Veszprémben egy kijelölt gyalogátkelőhelyen motorkerékpárjával elütött egy 80 éves férfit, aki a helyszínen életét vesztette.
Pásztor a 40 kilométeres sebességkorlátozó tábla ellenére 76-80 kilométerrel hajtott, és az ütközéskor fennállt sebesség – az igazságügyi műszaki szakértő szerint – legalább 69-76 kilométerre tehető. A korábbi magyar és világválogatott kézilabdázót, aki a baleset idején az első osztályú balatonfüredi kézilabdacsapat kapitánya volt, a bíróság öt évre a gépjárművezetéstől is eltiltotta.
Forrás: MTI







Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben