Széchényis diákok Németországban
A Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola diákjai építhetik meg a németországi Wunsiedelben a helyi hivatal előtti parkot. A Magyar Kert pályázat nyertesei ötszáz euróval gazdagodtak és idén tavasszal utazhatnak Németországba, ahol részt vesznek majd a tervezett kert megépítésében.
Még tavaly ősszel írták ki a wunsiedeli hivatal előtti park, illetve kert megtervezésére szóló Magyar Kert pályázatot. A programban a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium diákjai vettek részt. A négy díjnyertes csapat közül az első helyezett Szupercsapat ötszáz eurót is kapott. A pénzjutalmon túl a diákok Németországba utazhatnak, ahol segédkeznek majd az általuk tervezett kert elkészítésében. A középiskolások részvételével megépülő kertet a korábban szintén magyar középiskolások által megvalósított virágos török kert szomszédságában alakítják majd ki.
A tervek szerint ez év júniusig elkészülő magyar kertbe több hazánkban és a Bakonyban honos fát és virágot ültetnek majd el. A tervek szerint Gizella királynénak is szobrot emelnek, valamint kővel formázott Balatont alakítanak ki.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
Hozzászólások lezárva.