Oldal kiválasztása

Balaton Best

Szerző: | 2012-02-15.

Több turista és több vendégéjszaka. Egyedi és minőségi kínálat, amely túlmutat egy-egy település lehetőségein – íme, a négy helyi turisztikai egyesület összefogásával létesült Balaton Best céljai. A térségi turisztikai szervezet tagjai a látogatóközpontban ismertették új programjukat.

 

Balatonfüred, Tihany, Balatonalmádi, Alsóörs, Felsőörs, Csopak és Lovas településeket összefogó Balaton Best Nonprofit Kft. mintegy 63 millió forintból (ebből 52 millió forintot uniós pályázaton nyertek) valósíthatja meg két évre szóló programját. A keret több mint felét, mintegy 37 millió forintot költenek majd marketingre, egyebek mellett imázs kiadványok megjelentetésére, hirdetésekre és a térségi honlap kialakítására. A füredi látogatóközpontban már berendezték székhelyüket. A tervek szerint kiadják a Balaton Best kedvezmény kártyát illetve megszervezik a Tihany és Balatonalmádi között közlekedő busz körforgalmat, amely a térségen belül szállítja majd az ideérkező turistákat.

– A térségi szervezethez csatlakozott települések tavaly összesen 800 ezer vendégéjszakát produkáltak, ennek több, mint a felét Balatonfüreden regisztrálták, a város tehát kétségkívül a legmarkánsabb meghatározója ennek a térségnek. Abban bízunk, hogy összefogva ez a turista és vendégéjszaka szám még növelhető, ehhez egyedi és minőségi kínálatot kell adnunk. Minden felmérés és a tapasztalatok is azt mutatják, hogy az egy-egy településre érkező és ott megszálló vendég szinte mindig felkeresi a környező településeket, igénybe veszi azok szolgáltatásait. Ezért kell együtt működnünk, mert közösen egy markáns, sok rétegű kínálatot tudunk adni – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Neuhold Zoltán, a Balaton Best menedzsere.

– Nagy fantázia van a térségi szervezetben, a közös kiadványok és attrakciók reményeink szerint új vendégeket vonzanak majd a térségbe – vélekedett a sajtótájékoztatón Vászolyiné Dobrosi Ágnes a füredi turisztikai egyesület elnöke.

A helyi turisztikai egyesületekhez csatlakozó, több települést átfogó Balaton Riviéra egyesület elnöke, Semsei Sándor hangsúlyozta: a helyi szervezetek saját településükön már jól működnek, most a távolabbi piacok elérése a cél, illetve fontos feladat az is, hogy hosszútávon biztosítani tudják a térségi szervezet működését.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Olvass tovább

Programok

Retro páholy

2024-03-15. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Sikerfilmek slágerei.

< 2024 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829   

Hírek, Agora

Hírek

Rajzpályázat

„Ha nagy leszek, Bohócdoktor leszek” címmel rajzpályázatot hirdet a Karitáció Alapítvány.

Agora

  • Hát csak nem már megint egy átkozott szálloda?2024-02-23 16.27AgoraÉs ráadásul annyira szép zöld, hogy csak na. De a lényeg, hogy a turizmus nem cél, hanem eszköz. Az egyik
  • Rendelethez2024-02-23 16.24AgoraKöszönöm az információt! És egyben nagyon gratulálok az illetékeseknek.
  • mozi2024-02-23 15.58AgoraÖrülök a francia filmeknek, de egyébként is a Balaton moziban rendre vetítenek jó filmeket, amik kilógnak a szokásos pláza kínálatból.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Gazdabolt
Bahart
image004