Új rendezvényekkel ünnepli meg március 15-ét Balatonfüred. Ismét megelevenedik a reformkori városrész, színházi előadások, kiállítások, rendhagyó műsorok és gyerek programok várják több napon át az érdeklődőket. A hosszú hétvégén kedvezményes forradalmi menü és szálláslehetőség.
2008-óta kiemelt figyelmet szentel a város az 1848-as szabadságharc és forradalom évfordulójának megünneplésére. A nemzeti ünnepről a történelmi eseményeket megidéző, a város lakosságát mozgósító, látványos programsorozattal emlékezik meg Füred. Idén sem lesz ez másként.
– Balatonfüred, híven az elsősorban kulturális alapokon nyugvó városfejlesztéshez, évek óta arra törekszik, hogy a nemzeti ünnepet tartalmas, a térségben egyedülálló programfolyammal ünnepelje meg úgy, hogy a szellemiség megőrzése mellett az lehetőleg turisztikai látványosság is legyen. Továbbra is építünk a füredi hagyományokra, a rendezvények a reformkori városrész különböző helyszínein lesznek. A programok segítségével ismét megidézzük a forradalmi eseményeket, lesz tábori színpad, a Vaszary kávézója pedig Pilvax kávéházzá lényegül át. Idén a Kisfaludy Színház szervezi a programokat, így az elmúlt évek gyakorlatához képest lesznek új elemek, például a mindenki által ismert történelmi események felidézése mellett a Füredhez illetve a megyéhez köthető momentumokat is felelevenítjük. Fontos szempont volt, hogy a gyerekeknek is tudjunk programokat kínálni, így lesz bábszínházi előadás, mese, kézműves foglalkozások és elindul az ezentúl havonta jelentkező Mesekastély sorozat is – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Szabó Lajos, az önkormányzat művelődési osztályának vezetője.
A fiatalabb korosztályt egyébként rajz, képregény és rövidfilm pályázatokkal is igyekszik mozgósítani a Kisfaludy Színház.
A három napon át zajló rendezvénysorozat műfaji sokszínűségével, a különböző korosztályoknak szóló műsoraival tartalmas időtöltést ígér.
Az ünnep alatt több kiállítás is nyílik a városban, lesz reformkori séta Szendrey Júliával, akit Kéri Kitty idéz meg, nem marad el a térzene illetve a fáklyás felvonulás, fellépnek a város művészeti csoportjai és Pörköltészet címmel rendhagyó irodalmi menza is lesz, ahol Petőfi Sándor és Arany János főztjét kóstolhatják majd meg az érdeklődők.
A részletes program illetve a kísérőrendezvények itt olvashatók.
Néhány étterem (Anna Grand, Astoria, Blaha és Borcsa étterem) kedvezményes, stílszerűen 1848 forintos áron, forradalmi menüvel várja majd a vendégeket. A Jókai bablevestől, a rozmaringmártásban tálalt bőrös malac tekercsen át, a ribizlis túrós palacsintáig terjedő kínálat sokat ígérő. A hosszú hétvégére szóló akcióhoz füredi szálláshelyek is csatlakoznak.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
Érték(ek válsága)
2024.07.27.
Volt régebben itt egy hozzászólás, hogy már rég nem arról szólnak az események, többek közt az Anna-bál, amiről kellene, már…
Bővebben
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben