Oldal kiválasztása

Kultúrtörténeti kiállítások Füreden

Szerző: | 2012-03-14.

Idén Opatija Balatonfüred kiemelt kulturális partnere. Az együttműködés jegyében a Vaszary Villában illetve a Városi Múzeumban több kiállítás is látható, amelyek az adriai város, Rijeka múltjának nemzetünkhöz kötődő korszakát mutatják be izgalmas képanyagokkal és dokumentumokkal.

 

Fürdőélet a Monarchiában – Balatonfüred – Abbázia -Bad Ischl című kiállítás révén ízelítőt kapunk abból, miért is volt a 19. században Abbázia a magyarok kedvelt üdülési helye, – ahová egy ideig még a két város között Füred néven kis gőzhajó is szállította az utasokat-, és miért utazott el oda Széchenyi, Kossuth, Jókai, Ady vagy akár Krúdy. A sajátos hangulatú tengeri kikötőt, a fennmaradt tárgyi emlékeket, a 19. századi közös múltat bemutató kiállítás egészen szeptemberig látogatható a Vaszary Villában.

Az intimitás sem hiányzik majd a Vaszary Villában látható kiállításról, hiszen Skultéty Csaba magángyűjtő Fiumei emlékek magyar vonatkozásban című kiállítása egészen személyes betekintést ad e régi korszakba: emléktárgyak, noteszek, tárcák, üvegtárgyak, poharak, korabeli térképek és hajómenetrendek között szemlélődhetnek az érdeklődők. A tárlókban láthatók lesznek különlegességek is: az 1881-ben épült rizshántoló üzemet népszerűsítő, rizspapírból készült legyező, vagy az 1882-től üzemelő kőolaj finomító számlái.

Mit jelent ma Fiume (Rijeka) a magyarok számára, mit jelent az egykori magyar város története? A ma még élő magyar tengerészek miként gondolnak a városra, arra a helyre, ahol először látták meg a tengert? Ezekre a kérdésekre is választ ad a május 20-ig látogatható kultúrtörténeti kiállítás.

 

A Városi Múzeum az állandó kiállítások mellett egy különleges tematikájú tárlattal is várja az érdeklődőket: Nautica címmel a fiumei Tengerészeti Akadémia történetét gazdag képanyaggal bemutató időszakos tárlat nyílt.

A magyar tengerészképzés első 150 éve „a magyar korona gyöngyszeméhez”, a magyar tengeri kijáróhoz, Fiuméhoz, a mai Rijekához fűződik. Az iskola 1894-ben kapta a Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia (Regia Ungarica Accademia Nautica) nevet. Az I. világháború kirobbanásakor fénykorát élő intézmény impozáns épületei még ma is állnak.

A tárlat gazdag dokumentum-és képanyagával a hajdani akadémiának állít emléket. Bemutatja a nagyhírű intézményt, annak jeles diákjait (köztük az Afrika-kutató Magyar Lászlót és a Titanic túlélőit mentő Carpathia gőzös magyar tisztjét, Ráth Gusztávot). A június 15-éig látogatható kiállítás Horváth József hajóskapitány, nautica szakíró 1999-ben megjelent könyvének tematikáját követi, izgalmas, érdekfeszítő formában dolgozza fel annak anyagát.

A két intézmény 2012. március 15-től 2012. április 30-ig csütörtöktől vasárnapig 10-18 óra között, május 1-től – szeptember 15-ig kedd-vasárnap 10-18 óra között látogatható.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Szúnyogirtás Füreden

Ismét szúnyoggyérítést tartanak a városban. Június 24-én lesz a földi kémiai irtás.

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004