Közel kétezer Mini, látványos felvonulás és több ezer látogató Európa szinte valamennyi országából. A Mini Világtalálkozók történetében először rendezik meg Kelet-Európában a legendás autómárka rajongóinak éves összejövetelét. A találkozó májusban lesz a füredi kempingben.
Az előzetes regisztrációk alapján összesen mintegy 2000 Mini várható a kontinens szinte valamennyi országából a május 24-28. között rendezendő fesztiválra, amelyhez a korábbi évek tapasztalatai alapján több tízezer látogató is csatlakozhat. A résztvevők közel 80 százaléka klasszikus Minivel érkezik majd. A legtávolabbi vendégek a Skandináv országokból illetve Írországból jönnek a Balatonhoz, de jelentkezett már japán és ausztrál vendég is, akik autó nélkül utaznak el a találkozóra. Az autómárka-legendák közül talán az egyik legnevesebb az ötven évre visszatekintő Mini Morris, világtalálkozóik évek óta rendkívül népszerűek.
Egy 150 fős nemzetközi bizottság döntött arról, hogy idén Balatonfüred ad otthont a mindenütt nagy érdeklődés kísérte találkozónak. Bár a világtalálkozó alapvetően zártkörű, ahová Mini tulajdonosok jöhetnek be előzetes regisztrációval, mindig van egy nap, amikor bárki megtekintheti a veterán autókat. Ezúttal május 26-án, szombaton tartják a nyílt napot, a város több pontján lesznek programok és nem marad el a hagyományos autós menet sem.
– Igyekszünk minél színvonalasabbra, mozgalmasabbra szervezni a találkozót, úgy gondolom, már a helyszín miatt is nagy élmény lesz a Minis társadalom számára. Ebben az évben hazánkban várhatóan ez a lesz a legnagyobb autós megmozdulás a Forma1 után – vélekedett Linczmayer Balázs, a Mini Club Hungary elnöke, aki rendezvény főszervezője is egyben.
Az 1989-ben alapított Mini Club Hungary a magyarországi klasszikus és új Mini tulajdonosokat tömörítő szervezet. A klub Európa egyik legnagyobb taglétszámú mini klubja.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu







Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben