Elképzelhető, hogy a jövő tanévtől a Bem József Általános Iskola egyházi fenntartású intézményként működik majd tovább. A református egyházközség átvenné az iskola fenntartását. Egyelőre folynak a tárgyalások, a változáshoz a tantestület és a szülők beleegyezése is szükséges.
– Tárgyalunk a Bem iskola egyházi fenntartásának lehetőségéről. A katolikus egyház végül nem vállalta az intézmény működtetését, a református egyházközség viszont szívesen vállalná a fenntartást. Reményeink szerint ezzel mindenképpen erősíteni tudnánk az iskolát. A tantestületet tájékoztattuk a lehetőségről és mintegy ötven szülő részvételével tartottunk ezzel kapcsolatban már egy fórumot is. A döntést a pedagógusoknak és a szülőknek kell meghozniuk. Ha nagy többséggel egyetértenek az egyházi fenntartással, akkor a képviselő-testület dönt majd. Május 30-ig el kell dőlnie miként működik tovább az iskola – fogalmazott a testületi ülésen Bóka István.
A polgármester hangsúlyozta: egy jó, nagy múltú iskoláról van szó, amit a másik két, iskolához hasonlóan, a városnak kötelessége sajátjaként kezelni akkor is, ha az egyházi fenntartásba kerül – mondta végül Bóka István.
Már korábban is felmerült, hogy a Bemet keresztény iskolává alakítsák át, most az oktatási intézmények államosítása kapcsán került újra napirendre az iskola újszerű működtetése. Ha egyházi kézbe kerülne az iskola az hosszútávon biztosítaná a működést és a pedagógusok munkáját.
A nyolcosztályos iskolába jelenleg kétszáz diák jár. Emelt szintű ének-zene és matematika oktatás zajlik az intézményben, amely 2009-ben elnyerte az Ökoiskola címet.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben