A júniusban rendezendő első Balatonman Triatlon Fesztiválon rajthoz áll Csőke Balázs a hazai triatlon sport egyik legjobbja, aki tavaly Koreában megnyerte az Ironman versenyt. A több éve Svájcban élő profi sportoló hosszú szünet után indul el ismét hazai versenyen. Beszélgetés a vasemberrel.
– Évek óta nem állt rajthoz magyar versenyen, miért indul épp a Balatonman fesztiválon?
– Sajnos, eddig nem fért bele soha az éves versenynaptáramba egy otthoni verseny, hiszen eléggé sok viadalon kell a világ minden részén teljesíteni ahhoz, hogy indulhassak a Hawaii világbajnokságon. Idén azonban mindenképpen szerettem volna egy féltávú versenyt menni az idei második teljes ironman versenyem előtt, és nagyon megörültem, amikor hallottam a Balatonmanről.
– Milyen célkitűzéssel indul neki a füredi versenynek?
– A versenyt egy kemény edzésnek szánom, hiszen a fő célom idén is kijutni, és a legjobb húszban végezni a Hawaii Világbajnokságon, ehhez pedig WTC által rendezett ironman versenyeken kell csúcsformában lennem. Jelenleg úgy tervezem, hogy a Balatonman után két héttel indulok a Klagenfurti Ironman versenyen, így ez a füredi verseny lesz az utolsó erős edzésem. Ennek megfelelően remélem, hogy nem fogok csalódást okozni önmagamnak.
– Koreában tavaly megnyerte az Ironmant, az egyik legjobb magyar triatlonistaként tartják számon, jelentenek ezek bármilyen előnyt egy verseny előtt, vagy mindig szinte a nulláról kell kezdeni?
– Minden alkalommal újra fel kell építenie magát az embernek, a korábbi versenyek és teljesítmények nem számítanak sokat. Minden versenyre úgy állok oda, hogy maximálisan tisztelem a távot, az ellenfeleimet. Az, hogy korábban milyen eredményeket értem el, az adott versenyen egyáltalán nem mérvadó, hiszen nekem akkor és ott kell jól teljesítenem. Mindenesetre jó érzés tudni, hogy ismerik a korábbi eredményeimet és itt is hasonlót várnak el tőlem.
– Melyik számban a legjobb, egyáltalán van-e ilyen, vagy mindháromban muszáj egyformán jól teljesíteni?
– Mivel úszóként nőttem fel, az úszást mondhatom a legerősebb számomnak, azonban ma már kerékpáron is képes vagyok a világ legjobbjaival azonos időt tekerni egy-egy versenyen. A futásban még azonban sokat kell fejlődnöm, hiszen nem igazán lehet lyukas számmal világszinten versenyezni.
– Mennyit edz egy-egy ironman versenyre?
– Röviden: sokat. Kicsit bővebben: nagyon sokat. Ahhoz, hogy valaki világszinten versenyezzen, több éves – lehetőleg gyerekkortól kezdődően- szisztematikus edzés szükséges. Ha a számokat nézzük, akkor a felkészülés legnehezebb időszakában heti húsz kilométer úszás, 6OO-9OO kilométer kerékpározás és 1OO-12O kilométer futás az átlagos mennyiség, amit teljesítek, ennek közel a fele magas intenzitású, minőségi edzés.
– Azt mondják minden indulónak meg kell küzdenie a versenyen jelentkező gyilkos holtponttal.
– Szerintem többfajta holtpont létezik, ezeket mindenki másképp éli meg. Talán legegyszerűbben azt mondhatom, hogy van egy pont, amikor az ember mentálisan teljesen elfárad, hiszen maga a testünk képes szinte bármit elviselni. Ilyenkor általában még elérhetetlen messzinek tűnik a cél, az embernek már úgy általában kezd elege lenni az egészből. A legfontosabb ilyenkor minden körülmények között eszünkbe juttatni, hogy miért is vagyunk itt, mennyit készültünk erre a napra, és hogy, mennyien gondolnak most éppen ránk – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Csőke Balázs.
A júniusban tartandó versenyre eddig több mint kétszáz amatőr illetve profi induló regisztrált. A Lóczy Lajos Gimnázium külön váltót indít majd és megrendezik a női valamint férfi média váltót is, amelyben ismert sportolók, közéleti személyiségek állnak rajthoz – tudtuk meg Zelcsényi Miklóstól. A verseny főszervezője hozzátette: a június 14-17 között rendezendő Balatonman Triatlon Fesztiválra még mindig lehet jelentkezni indulóként illetve a szervezők továbbra is várják a verseny lebonyolításában segítő önkéntesek jelentkezését is, itt.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben