A Buenos Aires-ben megrendezett Laser világbajnokságon a dobogó legfelső fokára állhatott Vadnai Benjamin. A Balatonfüredi Yacht Club 16 éves vitorlázója, az első magyar világbajnok ebben a hajóosztályban. A füredi versenyző nagy jövő előtt áll. Jó képek, és Vadnai nyilatkozat a videóban.
Korábbi hír:
Vadnai 12 futam alapján lett a legjobb a 24 ország 71 indulóját felvonultató mezőnyben.
Az április 7-én Argentínában rendezett világbajnokságot nagy fölénnyel nyerte meg Vadnai Benjamin. A BYC versenyzője ezzel hároméves Laser 4.7 pályafutását koronázta meg. 2010-ben U16-os Európa bajnok volt valamint ő nyerte 2010-ben és 2011-ben az osztály Európa Kupa versenysorozatát. Győzelmével a magyar vitorlás sport történetének első utánpótlás korú világbajnoka!
Vadnai Benjamin Buenos Airesben 86 ellenfelével mérkőzött az egyhetes versenyen. A kezdetben gyenge szelet napról napra erősebb váltotta fel, komoly próba elé állítva a 16-18 éves versenyzőket. Vadnai a tizenkét futamból kettőt megnyert, gyenge és erős szélben egyaránt egyenletesen jól teljesítve mindig az élmezőnyben végzett, míg ellenfelei sorra hibáztak. Az utolsó napon a tizenegyedik futamon a 2. helyen ért célba. Mivel ő volt a mezőnyben az egyetlen, aki minden futamban az első tízben végzett, így akkor is megnyerte volna a világbajnokságot, ha az utolsó futamon rajthoz sem áll.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben