Új néven és új programokkal várja vendégeit a május utolsó hétvégéjén nyitó népszerű szórakoztató központ, a SunCity. Az új koncepcióra és a korábbi Sundance Park helyén megvalósított fejlesztésekre építve az üzemeltetők az idei szezonban kétszázezer látogatóra számítanak.
Megújult szolgáltatásokkal, kellemes környezetben, állandó programokkal várja a látogatókat a SunCity, ahol a szezon kezdetétől az éjszakai rendezvények mellett immár tartalmas programokat kínálnak a napközben szórakozni vágyóknak is. Kulturális műsorok, színházi előadások, stand-up comedy, illetve számtalan sportolási és kikapcsolódási lehetőség színesíti majd a nappali kínálatot. Esténként koncertek, majd 11 órától hajnalig tartó bulik határozzák meg a hangulatot. Tematikus hetek, országos rendezvények, kiemelkedő minőségű kiegészítő szolgáltatások emelik majd az élvonalba az egész nyáron át nyitva tartó szórakoztató komplexumot.
A tervek szerint a legnagyobb hazai bandák adnak majd koncertet a SunCityben, mint a Tankcsapda, Ganxsta Zolee és a Kartel vagy az Irie Maffia. Minden stílus képviselteti majd magát a retrótól a funky-n át az elektronikus zenékig. Idén is lesznek nemzetközi sztárvendégek, például: Mark Knight, David Tort, Dave Seaman, Nils Noa, vagy Oliver Ingrosso. Ide költözik a népszerű Dumavölgy is, így például fellép majd Fábry Sándor, Badár Sándor, Szőke András, Kiss Ádám vagy Hadházi László.
– A turisztikai vonzerőn kívül nem elhanyagolható, hogy több mint száz embernek ad munkát a komplexum, és egyre több helyi kisvállalkozó is megrendelésekhez jut – vélekedik Zámbó Attila, a SunCity egyik tulajdonosa, aki szerint Balatonfüred és környéke vendéglátóira, kisvállalkozóira is kedvező hatással lehet a szórakoztató központ várható fellendülése.
A szórakozóhely szoros együttműködést alakított ki a szomszédos kemping területén található wakeboard pályával, így több viadal és bajnokság partnereként jelenik majd meg. A füredi önkormányzatával együttműködve számos sporteseménynek is otthont ad majd a terület.
– A SunCity látogatói nem maradnak le az olimpia vagy a Labdarúgó Európa-bajnokság legizgalmasabb pillanatairól sem. Aki pedig aktívan szeretne sportolni, az is megtalálhatja a számításait. Június 16-án az Ironman tematikájára épülő Balatonman elnevezésű versenynek adunk otthont, amelyen a legerősebb és legkitartóbb sportolók vesznek majd részt – tette hozzá Lucza Árpád a tulajdonosi kör tagja.
A 8 hektáros területen elhelyezkedő, 900 férőhelyes parkolóhellyel rendelkező SunCity-ben, bulihotel, bárok és teraszok gondoskodnak az éjszakai élet pezsgéséről, sofőrszolgálat és partyjárat pedig a biztonságos hazaérkezésről.
Forrás: Just Creative
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben